12 december 2014, 15:03

A CIA kínzásairól szóló jelentés mint eszköz az amerikai belpolitikai harcban

A CIA kínzásairól szóló jelentés mint eszköz az amerikai belpolitikai harcban

John Brennan CIA-igazgató szerint a gondozására bízott ügynökség iránti „bizalom” nem inoghat meg az amerikai szenátus kínzásokkal kapcsolatos jelentése miatt. „Igazat mondunk a hatóságoknak. A CIA legitimitása szorosan függ a bizalomtól. Nem engedhetjük meg magunknak sem az egyik, sem a másik elvesztését” – mondta Brennan.

A szenátus felderítési bizottsága kedden közzétette a CIA ifj. George Bush elnöklete idején elkövetett visszaéléseiről szóló nagy jelentés egyik részét. A jelentésben többek között kínzásokról van szó. A dokumentum szerint a foglyokat levetkőztették, jéghideg vízzel teli kádba helyezték, állandóan hangos zenét hallgattattak a foglyokkal, falhoz verték őket. A kihallgatások során széleskörűen alkalmazták a vízbefojtási kínzást és a vallomásszerzés egyéb kegyetlen módszereit.

A jelentés közzététele ellenére nehéz lesz bárkit is felelősségre vonni – jegyzi meg Dmitrij Drobnyickij amerikanista.

Probléma, hogy azok az emberek, akik kínvallatást alkalmaztak, ezt főnökeik közvetlen utasítására tették. 2001. szeptember 11-én volt a terrorakció, szeptember 27-én pedig ifj. George Bush emlékiratot írt alá, amelyik szabad kezet adott a CIA-nek az ún. fokozott kihallgatási módszerek alkalmazása terén. Azok az emberek, akik kínoztak, közvetlen utasításnak tettek eleget, és nem vonhatók felelősségre. A CIA mostani igazgatója, John Brennan lehet az, akit megbüntethetnek – legalább azáltal, hogy elveszti tisztségét. Annak idején ő felelt a program kidolgozásáért. Éppen emiatt védelmezi most oly aktívan a CIA-t.

Mindazonáltal felmerül a kérdés: vajon mi okból éppen most tették közzé a jelentést, bár csupán annak egy részéről legyen is szó? A válasz nyilván a belpolitikában keresendő. A demokrata-párti Obama tulajdonképpen nélkülözi a kongresszus támogatását, ahol a republikánusok rendelkeznek többséggel. Ifj. George Bush pedig republikánus-párti. Vagyis ez eszköz a politikai játékban – vallja meggyőződéssel a titkosszolgálatok történetét kutató orosz szakértő, Alekszandr Kolpakidi.

Ezzel a republikánusokra mérnek csapást. Az igazat akkor tudhatjuk meg csupán, amikor ellentéteik vannak. Amikor az elit konszolidált, az igazat nem tudhatjuk meg. Mindezen évek során, amíg nem tölt ki a válság, nem tudtuk, hogy mi folyik a CIA-ben.

A jelentés közzététele nem az első eset, amikor ilyen vizsgálatokat alkalmaznak a demokraták és republikánusok politikai szembenállásában. A hetvenes években így volt ez a republikánus-párti Richard Nixon idején – mutat rá Alekszandr Kolpakidi.

Szintén a demokraták kezdeményezték akkoriban a CIA tevékenységének nagyszabású vizsgálatát. Church szenátor bizottságáról (1975) és a Pike-bizottságról (1977) van szó. Akkor információk kerültek nyilvánosságra a CIA csúnya szép dolgairól: az ügynökség munkatársai megfigyeltek, lehallgattak, gyilkoltak embereket, többek között külföldön is. De aztán a CIA kikerült a társadalom ellenőrzése alól. Jelenleg csakis az Egyesült Államokban kialakult helyzetnek köszönhetően jelenhetett meg a CIA által alkalmazott kínzásokról szóló jelentés.

Az orosz külügyminisztérium kiemelte, hogy mindez semmiképpen sem illeszkedik ahhoz, hogy az USA a „demokrácia mintaországa” címre tart igényt.

  •  
    és megosztani