19 október 2014, 13:32

Lavrov: Moszkva nem fogja egyeztetni a nyugati szankciók eltörlésének feltételeit az USA-val és az EU-val

Lavrov: Moszkva nem fogja egyeztetni a nyugati szankciók eltörlésének feltételeit az USA-val és az EU-val

Az Orosz Föderáció nem fog egyeztetni semmiféle feltételeket az USA és az EU szankciók hatályon kívül helyezéséről – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter az NTV tévécsatornának adott interjúban.

Hangsúlyozta, hogy az OF bárkinél többet tesz az ukrajnai konfliktus rendezése érdekében.

Emlékeztetett arra, hogy a minszki megállapodások Putyin és Porosenko kezdeményezésének eredménye.

- Most, felhasználva valamennyi kapcsolatunkat, azt akarjuk elérni, hogy jóhiszeműen teljesítsék ezeket a megállapodásokat. A nyugati kollegák viszont nemigen használják fel Kijevre gyakorolt befolyásukat, hogy meggyőzzék: nincs alternatívája azon az úton való haladásnak, amelyet egyeztettek a felkelőkkel – mutatott rá Lavrov.

  •  
    és megosztani