13 október 2014, 12:56

Az ukrajnai válság komolyan felkavarta a nemzetközi helyzetet

Az ukrajnai válság komolyan felkavarta a nemzetközi helyzetet

Az ukrajnai válság komolyan felkavarta a nemzetközi helyzetet, hatása még sokáig érezhető lesz – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Az orosz külügyi tárca vezetője rámutatott, hogy az ukrajnai események nem bizonyultak elvileg új tendenciák megnyilvánulásának, hanem annak az irányvonalnak a kulminációja lettek, amelyet a Nyugat hosszú éveken át folytatott Oroszország iránt.

A miniszter szavai szerint Nyugat-Európában évszázadokon át jelen volt az a szokás, hogy az oroszokat nem tekintették magukénak annak ellenére, hogy ők az európai kultúra és politika szerves részét alkotják. Éppen Oroszországnak az általános európai ügyekben való legaktívabb részvételének időszakait jellemezte stabilitás és nyugalom a kontinensen.

  •  
    és megosztani