5 augusztus 2014, 21:34

Putyin: Óvatos választ kell adni a nyugati szankciókra

Putyin: Óvatos választ kell adni a nyugati szankciókra

Vlagyimir Putyin orosz elnök megbízta a kormányt, hogy dolgozzon ki válaszintézkedéseket a nyugati szankciókra. Ezt Voronyezsben az Államtanács elnökségi ülésén jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy a válasznak óvatosnak kell lennie, mert támogatni kell a hazai termelőket, és nem szabad kárt okozni a fogyasztóknak.

Putyin megjegyezte, hogy nem szabad politikai eszközökkel nyomást gyakorolni a gazdaságra.

Elmondása szerint, a gyártóknak különböző országokban azonos versenyközegben kell dolgozniuk. Többek között ez megfelel a nemzetbiztonság érdekeinek, valamint a WTO szabályainak.

  •  
    és megosztani