31 május 2014, 22:17

Finn elnök: az ország irányvonala a NATO-val kapcsolatban aligha fog változni

Finn elnök: az ország irányvonala a NATO-val kapcsolatban aligha fog változni

Annak ténye, hogy a finn Nemzeti Koalíció Pártjának júniusi ülésén új miniszterelnököt választanak meg, aligha változtat azzal kapcsolatban, hogy az ország nem kíván a NATO-hoz csatlakozni.

Ezt a finn elnök, Sauli Niinistö jelentette be.

Míg a leköszönő elnök, Jyrki Katainen úgy vélte, hogy nem éri meg belépni az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe, addig lehetséges utódja, Alexander Stubb a belépés mellett áll.

Niinistö elmondása szerint, minden esetben a parlamentnek ebben a kérdésben egyeztetni kell az elnökkel, aki a „külpolitikát irányítja”, majd ezután népszavazásra bocsájtják a kérdést.

  •  
    és megosztani