17 május 2014, 13:11

Indiában egy pragmatikus nacionalista került hatalomra

Indiában egy pragmatikus nacionalista került hatalomra

Indiának új miniszterelnöke van. Ez Narendra Modi az ellenzéki Indiai Nemzeti Párt vezére. Az előzetes becslések szerint a párt minimum 272 mandátumot szerez meg a parlament alsóházának 543 mandátumából.

Ezt a pártot Indiában nacionalistának tartják. Maga Narendra Modi egyfajta pragmatikus nacionalista. Hivatalosan május 17-én választja meg őt a párt frakciója a választások utáni első ülésén. De ez tiszta formalitás lesz.

Narendra Modi hosszú ideig a Pakisztánnal szomszédos Gudzsarát nyugat-indiai állam főminisztere volt. És ott jelentős sikereket ért el. Beruházásokat vonzott az államba és gazdaságilag virágzó területté tette. Most az indiaiak azt remélik, hogy Modi az egész országra kiterjeszti sikeres tapasztalatát.

Az indiai sajtóból ítélve Modi kész még szorosabbra fonni a hagyományosan jó kapcsolatokat Oroszországgal a kereskedelem, az ipari és tudományos-műszaki együttműködés terén. Delhi és Moszkva politikailag sikeresen működik együtt a BRICS keretein belül.

De a legfontosabb feladatának a kapcsolatok normalizálását tartja India legközelebbi szomszédjaival – Pakisztánnal és Kínával. A következőket mondja Udaj Bhaszkar ismert indiai hadi elemző:

- Úgy vélem, hogy Modi folytatja Vadzspai volt miniszterelnök politikáját. Ez előirányozza a kapcsolatok normalizélését Pakisztánnal, ha ott nem fogják támogatni a terrorista csoportok tevékenységét. Azt gondolom, Modi csak örülni fog, ha sikerül fejleszteni a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat Pakisztánnal. Ezt a hozzáállást tanúsította akkor, amikor a Pakisztánnal határos Gudzsarát állam főminisztere volt. Nyilvánvaló, hogy India és Pakisztán kereskedelmi kapcsolatainak fejlődése kedvezően hat ki az egész térségre.

Ezzel az értékeléssel egyetért még egy szakértő, Tarun Vidzsej az Indiai Nemzeti Párt nemzeti végrehajtó bizottságának tagja.

- Narendra Modi erős és határozott vezető, és azt reméljük, hogy mellette javulnak a kapcsolatok, elsősorban szomszédainkkal. Szándékunkban áll a kapcsolatok javítása az Egyesült Államokkal a kölcsönösség és egyenjogúság alapján. Ez természetesen függ a másik fél állásfoglalásától is, attól, hogyan fogja építeni kapcsolatait az új kormánnyal.

  •  
    és megosztani