26 március 2014, 16:14

Venezuelában a légierő tábornokai készítettek katonai puccsot

Venezuelában a légierő tábornokai készítettek katonai puccsot

Venezuelában letartóztatták a légierő három tábornokát, akik lázadást készítettek elő – jelentette be kedden Nicolás Maduro köztársasági elnök.

A letartóztatott személyek szándékai azoknak a katonatiszteknek köszönhetően kerültek nyilvánosságra, akik idejében értesítették a parancsnokságot a katonai puccs veszélyéről. Mindhárom tábornokot haditörvényszék elé állítják. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy kapcsolatot tartottak fenn az ellenzékkel.

Az elnök azonkívül elmondta, hogy 35 főre növekedett az ellenzék által szervezett zavargások áldozatainak száma. „Minden egyes halálért a tiltakozás szervezőit terheli a felelősség” – hangsúlyozta az államfő.

  •  
    és megosztani