7 március 2014, 20:47

A rohamrendőrség nem lőtt a Majdanon

A rohamrendőrség nem lőtt a Majdanon

A ukrán Berkut különegység dolgozója, Olekszandr Vaszjukov, aki a kijevi események résztvevője volt, az újságíróknak adott interjújában Szimferopolban cáfolta a nyugati és ukrán médiák jelentéseit, hogy a Berkut lőfegyvert alkalmazott volna és mesterlövészeket vetett volna be a Majdanon álló tüntetők ellen.

„Ez félrebeszélés. Alegységünk mesterlövésze mindig mellettünk állt. Fegyvert nem alkalmazhattunk, egyszerűen nem volt fegyverünk. Kimondottan a radikálisok alkalmaztak aktívan fegyvert, mesterlövészeik pedig eleinte éjjel, majd nappal és nonstop lőtték a rendfenntartó erőket” – mondta Vaszjukov.

A rohamrendőr közölte, hogy a közrend védelmében Kijevbe vezényelt krími Berkut 150 harcosa közül egy életét vesztette, harmincketten lőtt sebeket kaptak. „Ott (Kijevben( a nacionalisták szabadon járnak tömegesen!” – mondta a férfi.

  •  
    és megosztani