20 november 2014, 18:58

Szankciók ellenére az oroszok Magyarországra utaznak

Szankciók ellenére az oroszok Magyarországra utaznak

Moszkvában ünnepélyes keretek között került sor a magyar vízumkközpont hivatalos megnyitójára. Az ünnepségen jelen volt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki abban az időben látogatáson tartózkodott Moszkvában. Elmondta, hogy sajátos eseményen vesz részt: nagy, 20 ablakos vízumközpont nyílt meg az orosz fővárosban, bár köztudott, hogy a turisták áradata Oroszországból Európába objektív okok miatt ma csökkent.

- Magyarország egyik legfontosabb erőforrása annak szépsége. Budapest, Balaton, Hortobágy, Hévíz világszerte ismert. Nem véletlen, hogy igényes oroszok már elsajátították turisztikai központjainkat. Az elmúlt évben közel 200 ezer orosz turistát fogadtunk, ezzel Oroszország a harmadik helyre került a hozzánk látogató külföldi vendégek tekintetében. 2014 első nyolc hónapjában ez a szám elérte a 154 ezret. Tehát egyértelmű növekedés látható, és jelenleg Oroszország a második helyre emelkedett a rangsorlistán a Magyarországra érkező turisták száma tekintetében. Lendületet akarunk adni e folyamatnak, ezért sok a teendőnk. És ami a legfontosabb, véget kell vetni annak a gyakorlatnak, amikor esőben és hóban hosszú sorokban állnak azok az oroszok, akik dokumentumokra várnak, hogy ellátogassanak hazánkban. A moszkvai Vízumközpont segít a probléma megoldásában. Azt tervezzük, hogy Oroszország más régióban is nyitunk majd hasonló központokat. A vízumközpontok nem csak dokumentumok kiállításával foglalkoznak. Olyan helyekké válnak, amelyek népszerűsítik Magyarországot, annak turisztikai lehetőségeit. Tudatában vagyunk annak, hogy az államok közötti pragmatikus kapcsolatok alapját az képezi, hogy az átlagpolgárok széles körei ismerjék a partnerországot. Éppen ezért fontos az együttműködés az idegenforgalom területén. És persze nagyon örülünk, amikor Magyarországra érkeznek híres oroszok.

Nos, ki lehet híresebb, mint olimpiai bajnokok? A magyar Vízumközpont megnyitójára három londoni olimpikont hívtak meg: Arszen Galsztyan, Tagir Hajbulajev és Manszur Iszajev cselgáncsost. Szijjártó Péter miniszter kezéből a hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumot vették át. Manszur Iszajev az Oroszország Hangjának adott interjúban elmondta:

Foglalkozásunknál fogva sűrűn járunk ebben az országban, ott gyakran rendezik meg a dzsúdó versenyeket. Egyszer ott a nemzetközi minősítő versenyen nyertem meg a junior Európa-bajnokság érmét. Ez Paksban történt. Magyarországon egyéni és a csapatbajnokságokat, paralimpiai bajnokságokat, a Grand Prix versenyeket stb. rendeznek. E versenyeken nagyon szenvedélyes közönséggel találkozunk Magyarországon. Felelősségteljes és kellemes dolog előttük fellépni. Nagyon örülünk, hogy most még kényelmesebben utazhatunk versenyekre a vendégszerető Magyarországra.

Oroszország, Oroszország és Magyarország, Moszkva, megnyitó, vízumkközpont, magyar külügymiiniszter, Magyarország
  •  
    és megosztani