11 november 2014, 15:02

A NATO távozik Afganisztánból. Hogyan tovább?

A NATO távozik Afganisztánból. Hogyan tovább?

2014-ben ér véget az ENSZ égisze alatt működő nemzetközi ISAF-csapatok missziója. A 2015-ben kezdődő újabb misszió perspektívái egyáltalán nem nevezhetők rózsásnak.

A 13 éven át folytatódott afganisztáni katonai akció, amelyik az idén ér véget az USA és a NATO csapatainak kivonulásával, nehezen minősíthető sikeresnek. Ugyanis napjainkban is bőven akadnak hadurak, drogbárók, korrumpált politikusok és megvesztegethető katonai személyek. A nemzeti egység elérhetőségének eszméje pedig nem más, mint a nyugati politikusok túlzott optimizmusának szüleménye.

Az afganisztáni helyzet nem valamilyen katasztrófa következménye, hanem a Nyugat talmi katonai-politikai konstrukciójának eredménye, s az ezáltal okozott veszteség semmivel sem tehető jóvá. Ezzel kapcsolatban jellemző az Afganisztánba ellátogatott új NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg minapi nyilatkozata. Az atlanti szövetség – mondta a főtitkár – üdvözli azt, hogy Oroszország kész részt vállalni az afganisztáni helyzet stabilizálásában. Tegnap, mint azt már hallottuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország kész szükség esetén odanyújtani vállát az afgán népnek támasztéknak.

Stoltenberg nyilatkozata amiatt is figyelemre méltó, hogy közben az atlanti szövetség harcias fenyegetésekkel ostromolja Oroszországot, amelyet máris ellenfél rangjára emelt. Vagyis aligha lehet szó arról, hogy enyhült volna a katonai tömb kemény Oroszország-ellenes kurzusa. A főtitkár szavait bizonyára inkább az a súlyos helyzet váltotta ki, amelyikben manapság az amerikaiak és szövetségeseik kerültek Afganisztánban.

Egyszóval, az USA és szövetségeseinek egy része mégis marad Afganisztánban. Igaz, Oroszország számára ezen a téren vannak különféle aspektusok – véli Viktor Litovkin katonai szakértő.

A NATO-csapatok afganisztáni tartózkodásának meghosszabbítása segíthet pozícióinak megszilárdításában a térségben. Egyrészt, ez számunkra nem rossz. A tálibok hadd foglalkozzanak velük Afganisztán területén és ne vessenek szemet északra. Másrészt az Egyesült Államok és a NATO jelenléte a FÁK-országok határa mentén nem sugall optimizmust. De le fogjuk vonni a megfelelő konklúziókat.

Litovkin véleménye szerint az afgán probléma aligha oldható meg a Nyugat és Oroszország együttműködése nélkül.

  •  
    és megosztani