31 október 2014, 17:00

EU–Ukrajna: reálgazdaság

EU–Ukrajna: reálgazdaság

November 1-én lép hatályba Ukrajna EU-társulásáról szóló egyezmény. Közgazdászok arról vitatkoznak, hogy miként lehetne megmenteni az országot a fizetésképtelenség bejelentésétől és hogy mikor következik be az összeomlás – jövőre vagy pedig még az újévi ünnepek előtt. Vajon milyen lesz Ukrajna számára az „európai paradicsom” előestéje?

Az EU-társulási egyezmény november 1-vel „teljes mértékben” hatályba lép – hangoztatta Porosenko ukrán elnök. És ez azt jelenti, hogy Ukrajna és az EU szabadkereskedelmi övezete is üzemelni fog. Bár nem is oly régen az ukrán–orosz–EU tárgyalásokon amellett döntöttek, hogy a „teljes mérték” 2016 januárjától értendő. Azonban később Petro Porosenko meggondolta magát. Vajon mit nyernek ennek köszönhetően az ukránok?

Először is, Moszkva, mint megígérte, óvintézkedéseket foganatosít, azaz Ukrajna kénytelen lesz elfelejteni, hogy Oroszországgal vámmentesen kereskedhet. Ezzel kapcsolatban egy ukrán politikus számára rendhagyó józan álláspontot fogalmazott meg Olekszandr Slapak ukrán pénzügyminiszter. Szerinte Oroszország importhelyettesítési politikája máris érzékenyen lecsapott az ukrán gazdaságra. Csupán az elmúlt hónapokban Ukrajna csaknem 3,5 milliárd dollárt vesztett az orosz partnerekkel folytatott áruforgalom szférájában. Az év végéig maradt két hónapban az ország további 1,5 milliárdot fog veszteni – folytatta Slapak.

De talán az európai társulás éppen a helyzet javulását fogja szolgálni? Sajnos, ez kevésbé valószínű – véli Vlagyimir Sapovalov politológus.

Pesszimista vagyok a perspektívákat illetően. Az ukrán gazdaság jelenleg mélységes válságban van. Lényegében a fizetésképtelenség bejelentését megelőző állapotról lehet szó. Az EU-társulás nem vonja maga után a helyzet javulását ezen a téren. Mi több, arról van szó, hogy távlatokban Ukrajna és az Európai Unió kapcsolatainak fejlődése gátolni fogja az ukrán gazdaság fejlődését.

Valóban az európai áruk piaca nem nyílik meg egyhamar az ukránok előtt, ha egyáltalán megnyílik is valaha. Andrij Vadzsra kijevi politológus elmondta, hogy az ukrán exportcikkek túlnyomó többsége nem tesz eleget az európai piaci szabványoknak és követelményeknek. Az üzemeknek termékeik értékesítése érdekében olyan engedélyeket és bizonyítványokat kell majd beszerezniük, amelyek bizonyítanák, hogy az áru megfelel az európai szabványoknak. Ez pedig nagyszabású rekonstrukciót követel meg, ami sokmilliárdos befektetéseket feltételez. Azonban Ukrajnának nincs pénze még a folyó küladósság kamatjának fizetésére sem. Az ország tulajdonképpen csődbe jutott.

A pénzügyi tárca adatai szerint szeptember folyamán az ukrán állami küladósság 5%-kal növekedett meg 32 milliárd dollár szintjére. 2015-ben az országnak 6,5 milliárdot kell kifizetnie. És akkor még nem vettük számításba a Világbanktól, orosz bankoktól és különböző európai pénzintézetektől felvett korábbi kölcsönöket.

  •  
    és megosztani