25 október 2014, 17:26

Igazuk van-e „Putyin dán tanítványainak”?

Igazuk van-e „Putyin dán tanítványainak”?

A napokban a dán Berlinske lap a vita rovatban közölte Frederik Vad Nielsen „Szembeszállni Putyin dán tanítványaival” című cikkét.

Vitájához ellenfeléül Frederik Søren Krarupot és vele együtt az egész Dán Néppártot választotta, amely számára a dán jobboldalt testesíti meg. Tagjait nevezi Putyin dán tanítványainak.

Frederik Vad Nielsen az Ifjú Szociáldemokraták Szövetségének tagja, így feltehető volt, hogy vitázni demokratikus pozícióból fog. Ugyanakkor ez, sajnos, nem egészen így van, azaz egyáltalán nem így van. Nézzük meg, hogy miért.

A legfőbb, amellyel a fiatal szociáldemokrata vádolja Søren Krarupot, hogy az ugyanebben a lapban szeptember 19-én megengedte magának azt a kijelentést, hogy az EU-nak bizonyos felelőssége az ukrajnai válságban. Korábban kollégája, Søren Espersen azt mondta, hogy tisztelni kell a krími népszavazás eredményét. Felháborító! – véli Frederik Vad Nielsen. Hiszen Krímet Oroszország elfoglalta. Ezzel pedig mindkettőjüket a „Putyin tanítványai” és a „vakon meghajolnak előtte”jelzőkkel illette.

Nekünk viszont az az érzésünk, hogy Frederik vakon hisz az amerikai propagandában. Ha nem, akkor hogyan válaszol a következő kérdésre: annexió volt-e Dél-Skócia 1920-as visszacsatolása a Dán Királyságba? Hiszen 60 évig német fennhatóság alá tartozott, ugyanúgy, mint a Krím, amely 60 évig Ukrajnáé volt. Mindkettő visszacsatolása népszavazást követően történt. Egyébként a krími népszavazást az ukrán válság előtt tartották minden szempontból legitim vezetés alatt. Ez vajon nem demokratikus?

Vagy: miért ne gondolkodjunk el azon, hogy valójában ki a felelős a tragédiáért Ukrajnában? Ki a felelős a több ezer ember haláláért, akikért Frederik Vad Nielsen bánkódik? Nem az ukrán hadsereg kezdte-e el először lőni és bombázni az akkor fegyvertelen kelet-ukrajnai lakosságot, amely nem csak az önrendelkezéshez való jogot, hanem az EU-hoz való csatlakozás elutasítását is ki merte jelenteni. Lehetséges, hogy az EU ezért nem ítélte el egyszer sem az ukrán vezetés agresszióját az ország keleti felének lakossága ellen? És ezzel úgy tűnik, hogy az EU bizonyos tekintetben mégis felelős az ukrán tragédiáért, vagy nem?

  •  
    és megosztani