10 október 2014, 15:12

Hatalom Európában: mi lesz a "grill" után?

Hatalom Európában: mi lesz a "grill" után?

Az Európai Parlamentben fontos szakasz zárult le az egységes Európa fő végrehajtó hatalmi szerve új összetételének jóváhagyásának folyamatában – meghallgatták az uniós biztosi székre pályázó jelölteket. Az EP-meghallgatásokat máris képviselői „grillnek” nevezték el. A júliusban az Európai Bizottság vezetője tisztségében megerősített Jean-Claude Juncker mellett a 27 biztosjelölt többsége „hőállónak” bizonyult. De volt kivétel is.

Oroszország EU-nagykövete, Vlagyimir Csizsov szavai szerint Junckernek sikerült egyfajta „patikai mérlegen” megtalálni az egyensúlyt különféle tényezők között – az új és vén tagországok, a nagy és kis országok, észak és dél, nyugat és kelet, sőt, az európai kabinet férfi és női „fele” között.

A statisztikák szerint a biztosjelöltek összesen 1215 kérdésre voltak kénytelenek választ adni. Nagy nehezen jutottak át a jóváhagyási eljáráson a következő jelöltek: a brit Jonathan Hill (pénzügy), a francia Pierre Moscovici (gazdaság), a spanyol Miguel Arias Canete (energetika). A vizsgán „megbukott” az energetikai biztos tisztségére pályázott szlovén Alenka Bratusek és a magyar Navracsics Tibor, aki a művelődési és civiltársadalom-fejlesztési biztos posztjára pályázott. Október 22-ig, amikor a bizottság EP-jóváhagyása esedékes, vezetője kénytelen lesz bizonyos módosításokat végrehajtani.

Juncker opponensei az Európai Bizottság vezetője „első vereségének” minősítették a nevezett jelöltek kudarcát. Egyébként egyelőre korai lenne végleges ítéletet mondani az Európai Bizottság és annak elnöke felett – véli Szergej Utkin politológus.

Ha a bizottság összetételéről van szó, akkor nyilván mindig lesznek elégedetlenek. Például, az válthat ki elégedetlenséget, hogy olyan személyeket preferáltak, akik magas posztot töltöttek be hazájukban, de nem voltak profik a gondozásukra bízott területen. A bizottság azonban központi szerepet játszik az unió döntéshozatali mechanizmusban és nyilvánvaló, hogy a biztosok tisztségét gyakrabban foglalják el nem technokraták, hanem politikai figurák. Ami pedig az Oroszországgal ápolt viszonyt illeti, ez inkább a külpolitika és energetika szférájával kapcsolatos. Meglátjuk majd, ki foglalja el a biztosi bársonyszéket és milyenek lesznek első lépései.

Jelenleg Vlagyimir Csizsov szavai szerint az EU még mindig a „szankciók tehetetlensége fogságában” marad. Ami szerinte zsákutcába vezet. Érthető, hogy Juncker nem indulhat el csapatával egy másik úton. De mégis bízni szeretnénk abban, hogy nem csak saját lába alá fog majd nézni.

  •  
    és megosztani