8 október 2014, 15:58

A Pentagon először fog kiképezni szíriai fegyvereseket

A Pentagon először fog kiképezni szíriai fegyvereseket

A Fehér Ház és a Pentagon minden bizonnyal hozzálátott az Iszlám Állam radikális szervezet elleni szíriai és iraki szárazföldi akcióra vonatkozó terv első szakaszainak megvalósításához. Mivel Obama már korábban megígérte, hogy Irakba nem vezényel amerikai csapatokat, most az akcióban kifejezetten a „mérsékelt” szíriai ellenzék harcosai, valamint iraki szunnita szervezetek és törzsi csapatok vesznek részt.

Az amerikai sajtó értesülései szerint a térségbe máris elindult Washingtonnak az Iszlám Állam elleni harc koordinálása ügyében illetékes megbízottja, John R. Allen nyugalmazott tengerészgyalogos tábornok.

A Pentagon közben bejelentette, hogy „megbízható” szíriai felkelőket fog kiképezni az Iszlám Állam elleni fellépés céljából. Katonák kiképzése teljesen értelmetlen fegyver nélkül, így a szíriai ellenzéki csoportok számára újabb fegyverszállítás esedékes.

Megjegyzendő, hogy a Pentagon instruktorai először foglalkoznak majd ilyen kiképzéssel. Ez idáig ez a CIA előjoga volt. Egyébként a CIA sem kívánja leállítani a szíriai ellenzéki harcosok „kiképzési” programjait, egyszerűen a két struktúra párhuzamosan fog működni.

Szeptember végén Obama már törvényt írt alá 500 millió dollár kiutalásáról a „mérsékelt” szíriai ellenzék kiképzésére és felfegyverzésére. A kiképzési program keretében évente több mint 5 ezer fegyverest képeznek ki. A Pentagon nem teszi közzé, hogy a kiképzőtáborok konkrétan hol helyezkednek majd el. De ha figyelembe vesszük, hogy a CIA korábban Jordánia területén tartott fenn ilyen táborokat, könnyen feltételezhető, hogy a beolajozott logisztikának köszönhetően a Pentagon is megnyithatja ott „iskoláját”. A számításba jöhető országok közt említik Szaúd-Arábiát, Katart és Jement.

Az Iszlám Állam felett csakis az egész világközösség erőfeszítéseinek összefogásával lehetne győzelmet aratni, nem pedig az Egyesült Államok égisze alatti kétes „akciók” révén – állítja Irina Fjodorova keletkutató.

Az USA szintén hozzájárult az Iszlám Állam kialakításához, amelyik Basar al-Aszad szíriai elnök ellen harcolt. John McCain szenátornak és egykori amerikai elnökjelöltnek az Iszlám Állam mostani vezetőjével találkozója volt még 2013-ban Szíria területén. Hillary Clinton, amerikai külügyminiszterként, Törökországban találkozott a szervezet egyes vezetőivel. A kettős mérce politikája nem vezet semmi jóra. Úgy, mint az „irányított káosz” politikája sem, amely káosz, sajnos, immár irányíthatatlanná vált.

A Pentagon volt főnöke, Leon Panetta a USA Today napilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy Obama iraki és szíriai politikája hibák hibákra halmozását jelenti. Szerinte az Iszlám Állam elleni harc emiatt kb. még 30 évig folytatódni fog. Panetta bírálta Barack Obama amerikai elnöknek az utóbbi három év során hozott minden döntését.

  •  
    és megosztani