8 október 2014, 14:48

FOREIGN AFFAIRS: az oroszok maguk döntsék el, mi jelent számukra veszélyt

FOREIGN AFFAIRS: az oroszok maguk döntsék el, mi jelent számukra veszélyt

A nyugati helyzetelemzők túlnyomó többségének az a véleménye, hogy az ukrajnai fejleményekért a felelősség teljes egészében Oroszországot terheli. Ez a megközelítés alapjaiban téves – véli John J. Mearsheimer amerikai politológus.

A 21. évszázadban az „erőegyensúly” és a „nemzeti érdekek” fogalmak nem tűntek el. Ennélfogva e két tényező figyelembevételével lehet csak felmérni egy-egy ország, ill. tömb politikáját. A Foreign Affairs kiadványban megjelent Why the Ukraine Crisis is the West’s Fault (Miért a Nyugatot terheli a felelősség az ukrajnai válságért) c. cikkében John J. Mearsheimer arra szólít fel, hogy kimondottan e szempontból vizsgálják Oroszország lépéseit.

Az amerikai politológus véleménye szerint a probléma abban keresendő, hogy Európa és egészében véve a Nyugat azt hitte, hogy a „reálpolitika” (Realpolitik) logikája elavult. A nyolcvanas évek végén erre a következtetésre jutott Francis Fukuyama amerikai kutató, akinek nézetei jelentős mértékben meghatározták az orosz és nyugati politikusok egész generációjának nézeteit: a liberális demokrácia terjedésével az államok „az általános egyenlőség és jogok azonos elveit fogják vallani, ennélfogva semmi alapja sem lesz arra, hogy kétségbe vonják egymás legitimitását”. Bő két évtizeden át a Nyugat e politikai eszme szerint építette ki politikáját.

Oroszország állásfoglalása és fellépése a Krímben és Ukrajnában a nyugati országok politikai elitje számára kellemetlen meglepetésnek bizonyultak. Az ukrajnai válság bebizonyította, hogy a reálpolitika elveitől még nem mindenki hajlandó megválni – véli John J. Mearsheimer.

A reálpolitika kategóriáiban az Európai Unió és a NATO keleti irányú bővülése Oroszország számára egyáltalán nem ok az üdvrivalgásra annak kapcsán, hogy még egy szomszéd a demokratikus fejlődés útjára állt. „Egyetlen orosz vezető sem tűrte volna el azt a katonai tömböt, amelyik hosszú ideig Moszkva halálos ellensége volt… Pláne egyetlen olyan orosz vezető nem maradt volna közömbös az iránt, hogy a Nyugat olyan kormányzat kialakítását támogatja Ukrajnában, amelyik Ukrajna és a Nyugat integrálódását tekinti céljának” – írja John J. Mearsheimer. Szerinte az oszétiai háború 2008-ban szabályos jeladásnak bizonyult: Oroszország keményen ragaszkodni fog ahhoz, hogy Grúzia és Ukrajna nem kerüljön be a NATO és az EU struktúráiba.

A Nyugat nem értette meg a jeladást. Közben még 1998-ban George F. Kennan, az USA volt moszkvai nagykövete élesen bírálta a NATO keleti bővítését. Ez a döntés újabb válságot provokál ki Oroszország és a Nyugat viszonyában – hangoztatta Kennan: „Mindez bizonyítja, hogy gyengén ismerik az orosz és a szovjet történetet. Oroszország természetesen negatívan fog reagálni, a bővítés hívei pedig azt mondják majd, hogy mi bezzeg már régóta megmondtuk Önöknek, milyenek ezek az oroszok. De ez egyszerűen nem igaz.”

Meglehet, hogy Washingtonnak nincs ínyére Moszkva álláspontja – jegyzi meg Mearsheimer, de el kell ismernie, hogy fellépésében van logika. „Végeredményben az oroszoknak és nem a Nyugatnak kell dönteni arról, hogy mi jelent számukra veszélyt”.

„A keserű igazság az, hogy olyan absztrakt igazságok, mint például, az önrendelkezési jog, teljesen értelmetlenné válik, ha nagyhatalomnak konfliktusa van valamely gyenge országgal.” A politológus a következő kérdést teszi fel: volt-e Kubának joga az önálló politikára és a Szovjetunióval való szövetségre? Az Egyesült Államok szerint nem volt, napjainkban pedig Oroszország szintén azt vallja, hogy ilyesmire Ukrajnának nincs joga.

A nagyhatalmaknak ütközőállamokra van szükségük, mint, mondjuk, a hidegháború éveiben a semleges Ausztria vagy Finnország. A semleges Ukrajnát Oroszország már nem tekintené veszélyforrásnak és a Nyugat akkor helyreállíthatná Moszkvával ápolt viszonyát. Ez lehetne az a megközelítés, amely mindegyik félnek előnyére válna – írja befejezésül John J. Mearsheimer.

  •  
    és megosztani