6 október 2014, 19:40

Orosz szakértők Stoltenberg lengyelországi nyilatkozatáról

Orosz szakértők Stoltenberg lengyelországi nyilatkozatáról

Jens Stoltenberg, aki látogatást tesz Lengyelországban, kijelentette, hogy a NATO bárhol helyezheti el csapatait. A NATO új főtitkárának nyilatkozata ellentmond az 1997. évi NATO-Oroszország Alapokmánynak – vélik az orosz szakértők.

Szergej Oznobiscsev a Stratégiai Kutatások Intézetének igazgatója úgy fogalmazott, hogy „az új főtitkár nem egészen tisztában van tisztsége sajátosságával, nem elég részletesen ismeri azokat a dokumentumokat, amelyek képezik az Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok alapját.”

Az, amiről Stoltenberg beszél, meg fogja sérteni e dokumentumot, amely, például, kimondja, hogy a Szövetség nem állandó jelleggel nem helyezi el katonai kontingenseit az új tagállamok területén – mondta a szakértő. Oznobiscsev megjegyzi, hogy ha ez valóban tükrözi a NATO új vonalát, akkor ez a stratégia nagyon komoly változását jelenti. Okot ad politikusainknak és katonáinknak, hogy a legagresszívabb szándékkal vádolják a szövetséget – véli Oznobiscsev.

Másfelől, Dmitrij Danyilov az Európa Intézet szakértője úgy fogalmazott, hogy tisztán jogi szempontból elég nehéz megmondani, hogy a NATO jelenlegi lépései megfelelnek-e azon kötelezettségeinek, amiket vállalt magára az alapokmányok keretében: a 1997. évi NATO-Oroszország Alapokmányban, és a Római Nyilatkozatban, amit 2002-ben fogadtak el.

Annak egyik bekezdése kimondta, hogy a NATO köteles tartózkodni katonai infrastruktúrája kelet felé fejlesztésétől, és hogy a felek (Oroszország és a NATO) vállalják, nem telepítik jelentős katonai erőket a határon, azaz a tulajdonképpeni érintkezési zónában - mondta Danyilov. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még mindig nem dolgozták ki a "jelentős katonai erők" fogalom pontos meghatározását. Oroszország ragaszkodott hozzá, hogy határozzák meg ezt a kifejezést, de a NATO-partnerek nem voltak hajlandók megtenni azt. És most nem világos, hogyan férnek össze a NATO új akciói, köztük a balti államokban is, azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket a NATO hivatalosan vállalt magára, és amelyeket eddig még nem töröltek – mondja a szakértő.

Emlékeztetjük arra, hogy az ukrajnai helyzet kapcsán az Észak-atlanti Szövetség megerősítette legijárőrözést a Baltikumban, Lengyelországban és Romániában, kiegészítette hajóállományát a Balti- és a Földközi-tengeren.

  •  
    és megosztani