21 szeptember 2014, 16:06

Krím fél éve Oroszország része

Krím fél éve Oroszország része

Hat hónap telt el azóta, hogy Krím visszatért Oroszországhoz. Március 16-án a félsziget és Szevasztopol lakói döntő többséggel (több mint 90%) az Oroszországhoz való csatlakozás mellett szavaztak és nem bánták meg a döntésüket.

Ennek oka pedig, hogy ilyen rövid idő alatt máris óriási sikereket értek el. Ugyanakkor igaz, hogy probléma is akad bőven.

Először is, megemelték a nyugdíjat és a közalkalmazotti béreket. Most az átlagos nyugdíj Krímben 11 ezer rubel, Szevasztopolban pedig 12 ezer. Ez 100-120 dollárral több, mint Ukrajnában. Egy krími orvos átlagfizetése most már több mint 1000 dollár.

Az idei évben, január-május között mintegy fél millió ember nyaralt Krímben, ami csaknem 19%-kal több mint tavaly ugyanebben az időszakban. Idén pedig a tavalyi évhez képest egyharmaddal több német turista jött a Krími-félszigetre és 15-20%-kal több az Oroszország és Ukrajna egyéb térségeiből érkező turista, 8%-kal pedig a Lengyelországból érkező.

A köztársaság Állami Kamarájának elnökhelyettese, Alekszander Formancsuk biztos abban, hogy a krími lakosság nem bánta meg a döntését:

A legfőbb eredménynek azt tartom, hogy a krími lakosság továbbra sem bánta meg azt, hogy március 16-án az elszakadás mellett döntöttek. Ez azt jelenti, hogy az akkori hangulat továbbra is uralkodik, mint ami a krími tavasz idején volt tapasztalható, amikor a krímiek 97%-a az Oroszországhoz való csatlakozás, illetve a visszatérés mellett döntött.

Krím költségvetése megkétszereződött. Az adó Oroszországban kisebb, mint Ukrajnában, ami a krími vállalkozók jelentős előnyére vált. A félszigeten aktívan növekszik a vezető orosz vállalatok száma.

Moszkva hamarosan 6 milliárd dollárt szándékozik adni Krímnek. 5 milliárdot befektetés formájában adnak át. Ez lehetővé teszi, hogy a közeljövőben megoldják a félsziget problémáit, amit a kijevi vezetéstől örökölt.

Ugyanakkor továbbra is számos probléma fennáll. Ezek alapvetően átmeneti jellegűek. Amiatt, hogy a félsziget energiaellátása egyáltalán nem fejlődött, most jelentős mértékben az ukrán ellátástól függ. Kijev pedig áramkimaradással zsarolja a krími lakosokat. Ennek orvoslására már felgyorsították a különböző típusú új erőművek építését, amelyek lehetővé teszik a félsziget számára a teljes függetlenség elérését. Rövidtávon közúti- és vasúti híd megépítésére lehet számítani, ami közvetlen kapcsolatot teremt Krím és Oroszország többi része között.

  •  
    és megosztani