2 szeptember 2014, 14:49

A NATO „walesi játékai”

A NATO „walesi játékai”

Szeptember 4-én a walesi Newport városban „robbanásveszélyes” háttérben nyílik meg a NATO-csúcstalálkozó.

A csúcs küszöbén Varsó és a balti fővárosok olyan javaslatokat tettek, amelyek tulajdonképpen visszatérést jelentenek a „hidegháború” korszakához. Azzal az ürüggyel, hogy Moszkva állítólag beavatkozik az ukrán válságba, a nevezett országok javasolják Washingtonnak és Brüsszelnek, hogy Oroszországra irányítsa át a rakétavédelmi rendszert, amelyet az USA Kelet-Európában hoz létre. Brüsszel napirendre tűzte az Oroszország és a NATO együttműködéséről szóló alapszerződés egyoldalú felmondását.

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár egyelőre tartózkodóan viselkedik. Hangsúlyozta, hogy a Szövetségnek „rugalmasabbá és gyorsabbá” kell válnia, képesnek kell lennie „ellenállni mindenféle fenyegetésnek”. A tervek szerint ehhez Newportban egy gyorsan reagáló, 10 ezer főből álló csapatot hoznak létre. A Financial Times londoni lap szerint a csapat brit, holland, dán, norvég, balti és kanadai katonákból áll majd.

Az oroszellenes retorika csúcspontja lett Philip Breedlove a NATO európai erői parancsnokának nyilatkozata. Az amerikai tábornok a Die Welt német lapnak adott interjúban fenyegeti Oroszországot, hogy az Észak-atlanti Szerződés 5. cikke alapján Ukrajna miatt háborút indíthatnak Oroszország ellen. „Ha külföldi csapatok egy adott állam területére lépnek, és ezt agressziónak tekintjük, az ötödik cikk alapján katonai választ adhatunk az agresszor akciójára” - mondta Breedlove tábornok, de nem vette fáradságot megmagyarázni, hogyan alkalmazhatnak a NATO kollektív védelméről szóló cikket olyan ország vonatkozásában, amely nem tagja a Szövetségnek. Brüsszel nem véletlenül erősíteni akarja a NATO katonai összetevőjét – mondta Konsztantyin Szivkov politikai elemző az Oroszország Hangjának adott interjúban:

Jelenleg az Észak-atlanti Szövetség, mint a nyugati világ katonai szervezete, maguk a nyugati elitek megmentése eszközének szolgál. Ezért a NATO továbbra is úgy fejlődik és erősíti magát, hogy képes legyen hatékonyabban védeni a Nyugat geopolitikai érdekeit.

A fejlődéshez a NATO-nak egy ellenségre van szüksége, ennek képében próbálják ma Oroszországot bemutatni. Azonban nem szabad túlbecsülni a NATO oroszellenes „vektorát”. Az Egyesült Államok kikristályosodott oroszellenes szövetsége, amelyhez a balti országok és részben Lengyelország is tartozik, csak egy eleme a NATO-pasziánsznak. Nem kevésbé befolyásos azon erők tábora, akik hajlandók együttműködni Oroszországgal. Ide tartozik Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, több kelet-európai ország, és bizonyos mértékben Törökország is.

  •  
    és megosztani