26 augusztus 2014, 17:17

Hollande úgy döntött, hogy megszabadul kritikusaitól

Hollande úgy döntött, hogy megszabadul kritikusaitól

Franciaországban bemutatták az új kabinetet, amelyet Manuel Valls miniszterelnök alakított ki.

Augusztus 25-én ő maga kérte Francois Hollande elnököt, hogy oszlassa fel a kormányt. Valls megtartja beosztását, mint ahogyan a legtöbb miniszter is. A kormányból szó szerint kirúgtak három szocialista "lázadót": Arnaud Montebourg gazdasági minisztert, Benoit Hamon oktatási és Aurélie Filippetti kulturális minisztert. A Parlamentnek a jövő héten jóvá kell hagynia az új kormányt.

Az, ami Franciaországban történt, nem nevezhető kormányválságnak. Ez nyilvánvaló kísérlet, hogy megszabaduljanak a másként gondolkodóktól. Arnaud Montebourg megengedte magának, hogy először a tekintélyes Le Monde-ban, később viszont a szocialisták nagygyűlésén kritizálja az elnök és a miniszterelnök politikáját, közben nagyon tiszteletlenül szólt Angela Merkel német kancellárról is. „Pénzügyi abszurdumnak” nevezte az állami kiadások megszorítását az euroövezetben. Hollande-t és Valls-t azzal vádolta, hogy nem hajlandók „mérsékeltebb és kiegyensúlyozottabb alternatív irányvonalra áttérni”.

Hollande ma a minden idők legnépszerűtlenebb köztársasági elnök hírében áll. A lakosság csak 17 százaléka támogatája őt, ami szégyenletes mutató. Valamit meg kellett tennie, hogy eltérelje magáról a franciák haragját, és másokra irányítsa azt, akik állítólag nem teljesítik az elnök rendelkezéseit, és „tönkre teszik” az ország gazdaságát – mondja Vlagyiszlav Belov a moszkvai Europa Kutatóintézet elemzője:

A konkrét miniszterek cseréje nem jelent minőségi áttörést a gazdaságpolitikában. Ennek a politikának a Nemzetgyűlés egységén kell alapulnia, ott meg kell határozni az elnök, a kormány és az ellenzék tevékenységének iránypontjait. Egyelőre viszont nincs ilyen egység.

A tisztán hazai gazdasági, eurózónabeli és belpolitikai problémákhoz hozzá kell adni az Oroszország elleni szankciókat is – mondja Valerij Korovin a Geopolitikai Kutatóközpont igazgatója. Franciaország, mint más országok is, több millió dolláros veszteséget szenved mind saját szankciói miatt, mind pedig Oroszország válaszlépései miatt – teszi hozzá Valerij Korovin:

Az Európai Unió nagy hibát követ el, amikor az euro-atlanti gazdasági integráció, az USA-val való közeledés érdekében feláldozza az Oroszországgal fenntartott kapcsolatait. Ha elfogulatlan, pragmatikus pillantást vetünk az EU gazdasága fejlesztési perspektíváira, azt látjuk, hogy éppen Oroszország az EU legfontosabb partnere, amely elősegíti gazdasága növekedési dinamikáját. Pusztán annak a ténynek köszönhetően, hogy csak Oroszország biztosíthatja az EU energiabiztonságát, és növekedési forrásokat adhat gazdaságának.

  •  
    és megosztani