20 augusztus 2014, 18:00

USA és az Iszlám Állam: véres játék

USA és az Iszlám Állam: véres játék

Barack Obama nyilatkozatot tesz közzé James Foley újságíró halála kapcsán. Az amerikai honpolgár lefejezését tartalmazó videót az Iszlám Állam szervezet fegyveresei kirakták a világhálón, azzal fenyegetőzve, hogy a többi túszt is kivégzik, ha Washington nem hagy fel állásaik bombázásával. Közben az iraki kormánycsapatok és a kurdok fegyveres alakulatai harcokat folytatnak az Iszlám Állam különítményeivel, Irak északi részén a humanitárius helyzet pedig egyre súlyosabb.

A Fehér Ház nem kommentálja az elnöki beszédre vonatkozó információkat: azt jegyzi meg csupán, hogy a titkosszolgálatok egyelőre a videofelvétel hitelességét ellenőrzik. Az egyik tisztségviselő azonban megerősítette, hogy YouTube-on megjelent videó, amelyen a Szíriában 2012-ben eltűnt Foley lefejezése látható, nem hamisítvány.

Az iszlámisták észak-iraki előretörése humanitárius katasztrófát teremtett – ismeri el az ENSZ. Több mint félmillió iraki honpolgár kénytelen volt menekülni, puszta életét mentve. A félelemre nagyon is komoly okok vannak: csupán az utóbbi napok folyamán az Iszlám Állam fegyveresei csaknem 700 olyan személyt végeztek ki, akik nem voltak hajlandók elfogadni az iszlám Iszlám Állam-féle értelmezését. Azonkívül az iszlámisták elzárták a jezidita kurdokat a Szindzsár-hegységben – a helyzet ott rendkívül súlyos.

A Pentagon rendszeresen bombázza az Iszlám Állam állásait. Jellemző, hogy az amerikaiak most ugyanazokat a fegyvereseket bombázzák, akiket a közelmúltban önmaguk biztatták fel a Basar al-Aszad elleni harcra Szíriában – mutat rá Igor Kovaljov szakértő.

– Utalhatunk a líbiai helyzetre, amikor a Kadhafit megbuktatott líbiai felkelők később meggyilkolták az Egyesült Államok követét. Nem először és nem utoljára történik ilyesmi, ez hiba, félreszámítás, Washington képtelen kiszámítani azon erők minden további lépését, amelyeket eredetileg finanszíroz.

Washington tulajdonképpen megtagadta az iraki központi kormánynak nyújtandó segítséget. Támogatása a kurd vezetőkre összpontosul. Közben a kurdok elfoglalták Kirkuk tartományt. Egyszóval, kezükben tartják az iraki kőolaj-kitermelés 60%-t. Az amerikaiaknak pedig ebben az országban az olajon kívül aligha kell bármi más. Az egységes Irak sem kell nekik – jegyzi meg Vjacseszlav Matuzov politológus.

– Az amerikaiak nem érdekeltek Irak egységes független államkénti fennmaradásában. Politikájuk Irak feldarabolására irányul. Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy az amerikaiak és európaiak nem a központi kormánynak nyújtanak támogatást, hanem a függetlenségre törekvő kurd vidékeknek.

Az USA az utóbbi években a külpolitika terén az „oszd meg és uralkodj” elvet követte. Ugyanez a hozzáállása Washingtonnak Ukrajna esetében is. Egyszóval, az iszlámisták kurdisztáni önkényét az amerikaiak bombacsapásokkal próbálják megállítani. Támogatják a kurdok szeparatista törekvéseit, nem ellenzik a függetlenségi népszavazást. Ugyanakkor szemet hunynak az ukrán kormánycsapatok délkelt-ukrajnai fellépésére. Az orosz ajkú lakosság népszavazáson kinyilvánított akaratát a Nyugat semmibe veszi.

  •  
    és megosztani