14 augusztus 2014, 19:47

Ukrajna és Európa: kezd lehullani a hazugság leple?

Ukrajna és Európa: kezd lehullani a hazugság leple?

Kijev kelet-ukrajnai megtorló akciójának beindítása óta az ENSZ Emberijogi Főbiztossága először ismerte el veszélyesen növekvőnek az ukrán polgári lakosság veszteségeit. Csupán az utóbbi két hét során az ENSZ adatai szerint duplájára növekedett a halálos áldozatok száma, meghaladva a 2 ezret.

Egy héttel ezelőtt Ukrajnában járt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának európai igazgatója, Vincent Cochetel, aki látogatása után kijelentette, hogy „nem volt felkészülve arra, aminek Ukrajna keleti részén lett szemtanúja”. Úgy látszik, hogy Kijev és a kijevi hatalom washingtoni szponzorainak hazugságból és dezinformációból álló leple lassan kezd lehullani.

Az európai lapokban cikkek jelennek meg, amelyeket még csak egypár hónappal ezelőtt el sem lehetett képzelni.

„Hónapokon át a Nyugat démonizálta Putyint többek között olyan személyiségek révén, mint Károly herceg és Hillary Clinton, akik Hitlerrel vontak párhuzamot – olvasható a The Daily Telegraph-ban. – Közben halvány elképzelésük sem volt arról, hogy az egész válságot Ukrajna uniós abszorbeálására irányuló provokációs próbálkozások indították be. Mintha senki sem tudta volna elképzelni, hogy Moszkva nem hagyhatja válasz nélkül az orosz identitás bölcsőjének elnyelésére és Brüsszel birodalmába való bevonására irányuló kísérletet. Együtt azzal az egyetlen meleg mélyvízi orosz kikötővel a Krímben, amelyiket bekebelezte volna a NATO.”

Egyre gyakrabban hallatják hangjukat az elektronikus médiákban azok a szakemberek, akiket a Kijev iránti „vak szerelem” idején nem engedtek szóhoz jutni a tévében és rádióban. Most nyíltan kifejthetik véleményüket a megtorló akcióról és a malajziai Boeing kelet-ukrajnai katasztrófájáról.

A tényeket, nem dezinformációt vagy mendemondákat szoktam interpretálni. Következtetéseket dugnak az orrunk alá anélkül, hogy tényeket közöltek volna – mondja a Prinstoni és New Yorki Egyetem tiszteletbeli professzora, Stephen Cohen amerikai történész. Akár egy rendőrségi detektív is megmondhatja önöknek, hogy minden bűncselekmény kinyomozásában a legfontosabb megállapítani a motívumot – mutat rá a neves szakértő.

– Az egyetlen emberek, ill. struktúrák, akiknek, ill. amelyeknek lehettek motívumaik a repülőgép „leszedésére”, azok, akiknek a nemzetközi közvéleményt valaki ellen kellett hangolniuk. Amennyiben ez nem tragikus szerencsétlenség volt, ha ezt készakarva csinálták, akkor Kijev az az egyedüli valaki, akinek erre motívumai voltak.

Jelenleg olyan határvonalhoz értünk, amelyen túl reális háború kezdődhet – vallja meggyőződéssel Stephen Cohen. Csakis az Egyesült Államok kényszerítheti Kijevet arra, hogy hagyjon fel az ország keleti részének bombázásával és vegye fel a tárgyalásokat.

– Az Egyesült Államoknak – a Pentagon múlt heti nyilatkozatát idézem, amelyik a kongresszusban hangzott el, – „vannak tanácsadói, akik integrálva vannak az ukrán védelmi minisztériumba”. Vagyis mi vagyunk ezen háború vezetői. Kijevnek nincs pénze. Nincs sem felszerelése, sem tapasztalata azon kívül, amelyet a még a szovjet időben halmozott fel. Egyszóval, a NATO vezeti ezt a háborút.

Ami az Európára ráerőszakolt, Oroszországgal szembeni szankciókat illeti, szakértők azon a véleményen vannak, hogy Brüsszel „szófogadó magatartása” nagyobb kárt okoz majd az uniós tagországoknak, mintsem Moszkvának.

  •  
    és megosztani