10 augusztus 2014, 15:58

Akik a fotósokkal küzdenek, azok az igazság ellen küzdenek

Akik a fotósokkal küzdenek, azok az igazság ellen küzdenek

Az Oroszország Ma nemzetközi információs ügynökség követeli a különleges fotóriporterének, Andrej Sztyenyin azonnali szabadon bocsájtását, aki a szerkesztőség munkájának teljesítése közben eltűnt Kelet-Ukrajnában. Feltehetően az ország biztonsági szolgálata tartja fogva.

Az ukrán Belügyminisztériumhoz hivatalis kérelmet nyújtottak be Sztyenyin megtalálására. Moszkva a maga részéről mindent megtesz az illetékes hatóságok közreműködésével a fotóriporter hazatérése érdekében – közölte Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.

Dmitrij Kiszelev, az Oroszország Ma információs ügynökség vezérigazgatója a sajtónyilatkozatában elmondta, hogy Andrej Sztenyin a front mindkét oldalán dolgozott Kelet-Ukrajnában, bemutatva a világnak az ország és a lakosság szenvedését, függetlenül attól, hogy épp melyik oldalon állnak. A munkája kizárólag humanitárius jellegű – jegyezte meg Kiszelev. Sajnálatát kifejezve hozzátette, hogy ez a tény nyilvánvalóan semmit sem jelent a kijevi hatóságok számára.

Kétszer letartóztathatják Graham Philips brit újságírót. Megölhetik Andrea Rakelli olasz újságírót. Megölhetik Igor Kornejukot és Anton Volosint, a Vesztyi tudósítóit. Megölhetik az Egyes csatorna operátorát, Anatolij Kljant. Mindez azt mutatja, hogy az újságírókra vadásznak.

„Öt megölt újságíró három hónap alatt, ez megdöbbentő adat” – hangsúlyozta Tatjana Loksina, a Human Righst Watch (HRW) moszkvai irodájának programigazgatója. Szerinte Ukrajna keleti része csapda lett az újságírók számára.

Az Oroszország Ma nemzetközi információs ügynökség inforációs kampányt indított a munkatársának felszabadítása érdekében. Moszkva központjában önkéntesek osztogatják Andrej Sztyenyin fényképeit azzal a felhívással, hogy támogassák a közösségi oldalakon az akciót.

Szergej Pjatakov fotóriporter:

Biztosítani kell a tisztelt, és szemmel láthatóan befolyásos Ukrán Biztonsági Tanácsot arról, hogy ez a szerény, csendes és viszonylag fiatalember semmilyen katonai, politikai vagy gazdasági veszélyt sem jelent Ukrajnára nézve.

Andrej Sztenyin a szerkesztőség utasítására sok veszélyes helyen dolgozott világszerte, köztük Szíriában, Líbiában, Egyiptomban és Ukrajnában. A riporter kamerája az olvasó szeme – hangsúlyozta Vlagyimir Pesznyja fotóriporter.

Ezekkel a szemekkel láthatják azt, ami éppen zajlik. A kamera nem hazudik, ha becsületes ember áll mögötte. Andrej Sztyenyin éppen ilyen ember. Aki a fotóriporterekkel harcol, az az igazság ellen küzd.

Az orosz elnök Civil Társadalomért és az Emberi Jogok Fejlesztéséért Felelős Tanácsának tagjai felszólították az ukrán kormányt Andrej Sztyenyin mielőbbi kiszabadítására. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat korábbi vezetője, az Állami Duma Biztonsági Bizottságának tagja, Nyikolaj Kovalov kijelentette, hogy csalódott a nyugati újságíró kollégák megfelelő reakciójának hiánya miatt.

Anelszander Brod, az Emberi Jogok moszkvai irodájának igazgatója úgy véli, hogy a nemzetközi emberi jogi szervezetekhez kell fordulni segítségért, köztük a Vöröskereszthez, amelynek a feladatai között szerepel az újságírók háborús övezetből való kimenekítése. Brod szerint „az orosz újságírók veszélyt jelentenek a kijevi kormányra nézve, mivel tudósítják Oroszország és a világ számára azt a szörnyűséget, amit az ukrán kormány igyekszik elfedni és a szeparatistákkal való küzdelemnek álcázni. Valójában ezek a saját nemzet elleni népirtás elemei”.

  •  
    és megosztani