24 július 2014, 16:17

Mi okból állítja a dán TV, hogy „szeparatisták” bizonyítékokat semmisítenek meg?

Mi okból állítja a dán TV, hogy „szeparatisták” bizonyítékokat semmisítenek meg?

A malajziai Boeing 777 MH17 tragédiájával kapcsolatos „bizonyítékokról” van szó. Kinek a hibájából történt a katasztrófa? Bűncselekmény volt-e?

Amíg az ügyet nem vizsgálták ki, senkinek sem áll jogában állítani bármit is. Azonban a nyugati médiák felháborodásuknak adnak hangot a „szeparatisták” kapcsán, akik „feltételezhetően valószínűleg lelőtték a gépet”. Természetesen előhozakodni teljesen alaptalan vádak halmazával, hozzápótolva aztán, hogy mindez „feltételezhetően”, bevált fogás, amelyet a médiák előszeretettel használnak.

Elvégre, ha már nem tilos a feltételezés, mi is feltételezhetünk.

Tehát, vegyük úgy, hogy ez nem szerencsétlenség volt, hanem bűntett. Az első felmerülő kérdés az, hogy kinek kell ez, ill. kinek előnyös ez? Még Oroszország legmegrögzöttebb bírálói is tisztában vannak azzal, hogy ez nincs Oroszország előnyére. De vajon akkor kinek előnyös? A mostani kijevi hatóságoknak? Ha figyelembe vesszük, mily hevesen kezdték vádolni a kijevi hatóságok opponenseiket – alighanem a balsorsú repülőgép lezuhanásának pillanatában –, a kérdés függőben marad.

A dán szakemberek viszont a médiákban egyöntetűen kijelentették: nem tartják kizártnak, hogy a malajziai repülőgépet ukrán katonák lőtték le. Ugyanis 2001-ben a Fekete-tenger felett az ukránok lelőtték a Szibir orosz légitársaság TU-154-es gépét, amelyik Tel-Avivból Novoszibirszkbe tartott. A TU-154-es fedélzetén 66 utas és 12 tagú személyzet tartózkodott. Mindannyian elpusztultak. Az Államközi Repülési Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a repülőgépet ukrán rakéta semmisítette meg, amelyet Sz-200-as rakétarendszerből lőttek ki. Kijev akkoriban hadgyakorlatot tartott. És Ukrajna akkor megpróbált kitérni a felelősség elől…

Most szintén valaki el akarja kerülni a felelősségre vonást, próbálja eltüntetni a nyomokat. És van, aki ezt meg akarja akadályozni. Nézzük csak.

Petro Porosenko ukrán elnök megígérte, hogy a repülőgép lezuhanása övezetében beszüntetik a harci cselekményeket. A valóságban a harcok csak fokozódtak. Ez hogyan lehetséges? Vajon az ukrán vezetőség nem érti, hogy a tragédia helyszínén folytatott harci cselekmények során megsemmisülhetnek a bizonyítékok?

Számos média fel van háborodva amiatt, hogy a „szeparatisták” egész öt napon át foglalkoztak a holttestek elszállításával és a fekete dobozok átadásával! De hét vajon nem tudják, hogy Ukrajna dél-keleti részén háború folyik? És a holttesteket és az elpusztult utasok személyes tárgyait gyűjtő felkelők időnként kénytelenek voltak felvenni a harcot az ukrán hadsereggel, amely még megmoccani sem adott lehetőséget a katasztrófa helyszínére érkezett külföldi szakértőknek.

A dán TV2 tudósítója vajon miért állítja, hogy a felkelők bizonyítékokat semmisítenek meg? Azért, mert „begyűjtik és valahova elszállítják a repülőgép részeit, hogy aztán feldarabolva, megsemmisítsék azokat”. És mi van akkor, ha ezeket a részeket azért gyűjtik és szállítják el, hogy precízen megszámozva, megőrizzék azokat? Éppen amiatt, hogy ez tárgyi és, meglehet, cáfolhatatlan bizonyítéka annak, ami a valóságban történt a malajziai Boeinggal?

  •  
    és megosztani