21 július 2014, 14:29

Oroszország ellenzi az Ukrajna fölötti égben történt tragédia politizálását

Oroszország ellenzi az Ukrajna fölötti égben történt tragédia politizálását

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában véget ért az Ukrajnában történt tragédiáról szóló határozat kidolgozásával kapcsolatos munka.

Vitalij Csurkin Oroszország állandó ENSZ képviselője elmondása szerint Moszkva meg van elégedve az ENSZ BT munkájának eredményével, amely kidolgozta a dokumentumot. A szavazásra július 21-én, közép-európai idő szerint 21 órakor kerül sor.

Az értekezlet részleteit nem hozták nyilvánosságra. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy sikerült közös nevezőre hozni a két határozati javaslatot. Az egyiket Ausztrália javasolta. A másikat pedig Oroszország.

Az ülés előtt Vitalij Csurkin megmagyarázta újságíróknak, hogy miért nem felelt meg az orosz küldöttségnek az ausztrál kollégák által készített szöveg. Moszkva aggódott amiatt, hogy a szöveg nem elég világosan tükrözi, hogy elfogulatlan kivizsgálásra van szükség a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) égisze alatt. Az ICAO nem érintett fél a lelőtt utasszállítóval kapcsolatos nehéz helyzetben. Emellett az ICAO rendelkezik megfelelő tapasztalattal az ilyen esetek kivizsgálásához. 1988-ban a Biztonsági Tanács felkérte az ICAO-t, hogy folytasson hasonló vizsgálatot, miután az USA lelőtt egy iráni polgári repülőgépet.

Ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadja a határozati javaslatot, ez lesz a nemzetközi közösség első konszolidált véleménye a lezuhant maláj utaszsállító kapcsán. „Az ilyen eseményeknek egyesíteniuk kell az embereket, nem pedig elválasztani őket” – hangsúlyozta Putyin elnök külön nyilatkozatában.

Egyelőre azt látjuk, hogy Kijev, Washington és számos nyugat-európai főváros a független, átlátható vizsgálat befejezése előtt akarja megnevezni a tragédia elkövetőit. Az eset politizálása megengedhetetlen – véli Putyin:

Senkinek nincs joga arra, hogy ezt a tragédiát önző politikai célok elérésére használja. Azoknak, akik felelnek a térség helyzetéért, nagyobb felelősséget kell érezniük saját népe előtt, és azon országok előtt, amelyeknek állampolgárai a katasztrófa áldozatai lettek.

Az orosz elnök szörnyű tragédiának nevezte azt, ami Donyeck megyében történt. Emlékeztetett arra, hogy Oroszország már többször is felszólította valamennyi hadviselő felet, hogy azonnal állítsa le a vérontást, és hogy üljön le a tárgyalóasztalhoz:

Egyértelműen mondhatjuk, hogy ha június 28-án nem újultak volna fel a harcok Kelet-Ukrajnában, nem történt volna ez a tragédia, az biztos. Oroszország a maga részéről mindent megtesz, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus a mai katonai fázisából átmenjen a tárgyalások fázisára, kizárólag békés és diplomáciai úton.

Ma a katasztrófa helyszínén az EBESZ és malajziai szakértők dolgoznak. De ez nem elég – véli Vlagyimir Putyin. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy teljes értékű ICAO-csoport, nemzetközi bizottság dolgozzon a helyszínen. Nyílt és átlátható kivizsgálást kell lefolytatni.

  •  
    és megosztani