11 július 2014, 19:28

Szakértők: szétesik-e az EU?

Szakértők: szétesik-e az EU?

Míg a szeparatizmus és a fegyveres konfliktusok rázzák a Közel-Keletet, árnyékba került az a tény, hogy a nyugat-európai államokat is fenyegeti ma a szétesés.

A globalizáció és a multikulturalizmus eszméi, amelyeket aktívan támogattak Európában a múlt század kilencvenes évei végén, szükségszerűen fordított reakciót szültek. Az Európai Közösség törekvései, hogy univerzális társadalmat hozzon létre, csak a nemzeti identitás súlyosbodásához vezettek az Óvilág egyes régióiban. De talán, ez a helyzet akár előnyös is lehet az EU számára. Brüsszelnek sokkal kényelmesebb a kis- és közepes méretű államokból álló Európát irányítani, amelyek egy központ köré tömörülnek – véli Pavel Szvjatyenkov politikai elemző:

Ebben érdekeltek az EU nagy országai, olyan húzóerők, mint Németország vagy Franciaország. Hiszen elég nehéz vitatkozni Spanyolországgal vagy Olaszországgal, bár ezek gyengébbek, mint az EU vezetői. Viszont Észak-Olaszországgal vagy, mondjuk, a Baszkfölddel vitatkozni nem jelent problémát. Az ilyen kisállamokat bármikor rá lehet kényszeríteni, hogy elfogadják az Európai Unió vezetői akaratát. Sokan érdekeltek abban, hogy a szeparatizmus fejlődjön olyan EU-országokban, mint Nagy-Britannia, Spanyolország és részben Olaszország, de nem érinti Franciaországot és Németországot.

Ebben az értelemben a legjellemzőbb lesz majd a szeptemberi függetlenségi népszavazás Skóciában – vélik a szakértők. Ha a szavazás nyomán Skócia kilép az Egyesült Királyságból, akkor Európában jelentősen megváltozik a megszokott erőegyensúly – mondja Pavel Szvjatyenkov:

A független Skócia az EU vezető országai felé, Franciaország és Németország felé fog orientálódni. Ebben az esetben Nagy-Britannia komoly gyengülésének leszünk szemtanúi. Ez jelentős csapás lesz tekintélyére, és világossá válik, hogy a britek még a saját szigetüket sem tartják ellenőrzés alatt.

Nem jobb a helyzet a kontinentális Európában sem. A baszkok azon vágya, hogy függetlenséget nyerjék, destabilizációhoz vezethet Spanyolországban. És nemcsak a baszkok jelentik problémát Spanyolországnak. Egy másik fájó pont Madrid számára Katalónia, ami független akar lenni. Ha ez megtörténik, Spanyolország több kisebb államra bomlik, és nagy valószínűséggel tovább esik szét.

  •  
    és megosztani