10 július 2014, 09:34

Irak értesítette az ENSZ-t, hogy gerillák nukleáris anyagokat raboltak el

Irak értesítette az ENSZ-t, hogy gerillák nukleáris anyagokat raboltak el

Irakban gerillák olyan nukleáris anyagokat raboltak el, amelyeket tudományos kutatások során használnak az ország északi részén található egyik egyetemen. Erről az iraki hatóságok levélben létesítették az ENSZ-t, felszólítva a nemzetközi közösséget, hogy segítsen „megfékezni a nukleáris veszélyt”.

A levélből kiderül, hogy mintegy 40 kg urániumvegyület került az extrémisták kezébe. A levél kiemeli, hogy a nukleáris anyagokat a terroristák más anyagokkal együtt vagy külön-külön is felhasználhatják terrorakciók során.

A médiák értesülései szerint a nukleáris anyagok rablásához része van az Iszlám Állam elnevezésű szunnita muzulmán csoportnak.

  •  
    és megosztani