9 július 2014, 17:04

Szerbia pénzt kereshet a Déli Áramlat megépítésével

Szerbia pénzt kereshet a Déli Áramlat megépítésével

Befejeződött Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnök kétnapos moszkvai látogatása, amelynek során a felek egyeztették azokat a vitás problémákat, amelyek Szerbia részvételét érintik a Déli Áramlat gázvezeték projektjében.

A látogatása végén szerb kormányfő kiemelte, hogy országa érdekelt az Oroszországgal folytatott együttműködésben. Pjotr Iszkenderov kommentárja.

Az a nemzetközi háttér, amely mellett az orosz-szerb tárgyalásokra került sor – márpedig a szerb miniszterelnököt nemcsak Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő, hanem Vlagyimir Putyin elnök is fogadta – nehéz kedvezőnek nevezni. Az utóbbi hetekben a Nyugat fokozott nyomást gyakorolt Belgrádra, hogy az csalakozzon az általános Oroszország-ellenes kórushoz.

Azonban az objektív helyzet úgy Szerbiában, mint az Európai Unióban (Szerbia hivatalos EU-tagországjelöltnek minősül) együttműködést követel. E tekintetben Vucsics szavai, hogy „nagyon elégedett” a oroszországi látogatásával, nem tűnnek eltúlzottnak.

Kétségtelenül Vucsics moszkavi tárgyalásainak fő eredménye lett mindazon vitás problémák rendezése, amelyek Szerbia részvételét érintették a Déli Áramlat gázvezeték megépítésében. Végeredményben a South Stream Serbia és a Centrogaz orosz társaság már este július 8-án szerződést kötött a gázvezeték szerbiai szakasza kialakításáról, összesen 2,1 milliárd euró értékben. A projekt megvalósítása keretében az építési munkálatok 50%-t, ill. egyéb munkálatok 40%-t Szerbia területén szerb társaságok végzik, aminek köszönhetően csaknem 350 eurót kapnak majd. Egyszóval, az orosz-szerb viszonyban szorosan összefonódnak a politikai és gazdasági érdekek.

Közben tudni lehet, hogy az Európai Bizottság az utóbbi időben mindent megtesz annak érdekében, hogy a Déli Áramlat projektjének résztvevői lemondjanak megvalósításáról. Azonban ez az álláspont nemcsak jogi tekintetben gyenge (a vonatkozó kormányközi megállapodások a még az ún. harmadik energetikai csomag jogerőre emelkedése előtt voltak megkötve), hanem gazdaságilag is tehetetlen. Az európaiaknak egyszerűen nincs mivel pótolnia az orosz fölgázt.

Nemhiába több unió tagország arra szólítja fel Brüsszelt, hogy az orosz gázvezeték problémájában keressen kompromisszumos megoldást. Többek között Olaszország oroszországi nagykövete – Cesare Maria Ragaglini az Interfax hírügynökségnek adott interjújában megerősítette, hogy országa „széleskörűen támogatja” a Déli Áramlatot. „Azt szerettük volna, hogy az Európai Bizottság és azok az országok, amelyek közvetlenül érdekeltek a gázvezeték megépítésében, folytassák a párbeszédet Oroszországgal” – hangsúlyozta az olasz diplomata. Olaszország július1-én átvette az EU-elnökletet, ezzel külön súlyt kapott. Ragaglini véleménye szerint „a Moszkvával ápolt viszony rendezését Róma prioritásának tartja uniós elnöklete során”.

  •  
    és megosztani