5 július 2014, 16:25

Elér-e Törökországba a Déli Áramlat?

Elér-e Törökországba a Déli Áramlat?

Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország továbbra is törekedni fog a Déli Áramlat projekt előmozdítására.

Az elnök szerint egyre több európai politikus és üzletember érti, hogy Európát „csupán fel akarják használni és, hogy a brüsszeli politika rövidlátó, ideológiai megközelítésének áldozatává válik”.

A Nemzetközi Stratégiai Kutatóközpont Energetikai Biztonságért Felelős Csoportjának az elnöke, Haszan Szelim Ozertem szerint az Európai Bizottság Déli Áramlattal kapcsolatos pozíciójában szerepet játszanak jogi és politikai momentumok egyaránt:

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy jogi oldalról a projekt megvalósítása ellentmond az EU törvényeinek. Azonban ha megnézzük az egyes államokat külön-külön, akkor más nézőponttal találkozunk.

Azok az országok, amelyek jó viszonyt ápolnak Oroszországgal, ahelyett, hogy korlátokat emelnének, éppen ellenkezőleg, támogatják az orosz projektet. A Gazprom Szerbiával valamint Ausztriával aláírt szerződéséből láthatjuk, hogy a projekt a bejelentett tervek szerint halad.

Brüsszel az Ukrajna körül kialakult politikai válságban lehetőséget lát az alkudozásra Oroszországgal. Moszkva és az EU országainak megállapodása a Déli Áramlattal kapcsolatban még az EU Harmadik Energiacsomagjának életbe lépése előtt jött létre és az ezzel kapcsolatos újabb viták nem másról szólnak, mint a feltételek „hátsó szándékkal” való újragondolásáról. Ugyanakkor a Brüsszel és Moszkva között lévő nézeteltérések ellenére, a Törökország a 21. században Intézet energetikai biztonsági szakértője Tugcse Varol Szevim szerint a Déli Áramlat projekt nincs veszélyben:

Jelenleg Oroszország az egyik legfontosabb forrása az európai gázellátásban. Az EU problémái a Déli Áramlattal kapcsolatban az ukrajnai helyzettel hozhatók összefüggésbe, minthogy a kétoldalú kapcsolatokban nincs probléma.

Földrajzilag most Bulgária a kulcsfigura a Déli Áramlat szempontjából, amely azonban, az EU nyomására bejelentette a projekt leállítását. Ebben az esetben Bulgária alternatívája Törökország lehet, amely az elmúlt fél évben nem egyszer jelentkezett. A Gazprom egyelőre nem vizsgálja az alternatívákat, de Törökország kész, hogy a Déli Áramlat az országon keresztül vezessen.

  •  
    és megosztani