30 június 2014, 19:30

Elnökválasztás Törökországban: Erdogan vagy elnök lesz, vagy a bíróság elé kerül

Elnökválasztás Törökországban: Erdogan vagy elnök lesz, vagy a bíróság elé kerül

Törökországban ezen a héten kezdődik egy új elnök nehéz keresése. Most (7 év helyett) öt évre választják meg.

Az ország történetében először az államfőt közvetlen szavazással választják meg augusztus 11-én. Eddig ez mindig a parlamentben történt. A Méltányosság és Fejlődés Pártja Erdogant, a jelenlegi miniszterelnököt jelöli erre a posztra.

Erdogannak harcolnia kell az elnöki székért, és a harc nehéz lesz. Egy sor nagy korrupciós botrány után, amelybe több miniszter keveredett bele, a helyzet úgy alakul, hogy Erdogan vagy elnök lesz vagy - ha veszít - a vádlottak padjára kerül.

Az ellenzék állítja, hogy elegendő információ áll rendelkezésére, amely szerint a 60 éves miniszterelnök korrupt - mondja Sztanyiszlav Taraszov orosz politológus.

Ha Erdogan elnök lesz, akkor mentelmi jogot kap. E jog nélkül rosszul áll a szénája. Ma is folytatódik az a korrupciós botrány, amely tavaly decemberben kezdődött. Még annak ellenére is, hogy Erdogan példátlan nyomást gyakorol, annak ellenére, hogy Törökország történetében példa nélküli tömeges "tisztogatást" folytatott a bűnüldözés szférájában, a korrupciós ügyet az ügyészség nem zárt le.

Nem valószínű, hogy valaha ekkora nagy figyelmet szenteltek külföldön a törökországi választásoknak, mint ma. Ankara az egyik legfontosabb játékos a régióban, állásfoglalásától függ az újra fellángolt iraki válság megoldása, stabilizálás Szíriában, és a Nyugat kapcsolatai Iránnal.

Most Erdogan nagyon óvatosan beszél a török ​​határon kialakuló helyzetről. Úgy tűnik, a miniszterelnök nem akarja, hogy Ankara újabb problémákkal találkozzon - mondta Sztanyiszlav Taraszov.

Bár az iraki felkelők 48 török ​​túszt ejtettek, köztük a moszuli konzult is, Ankara nagyon óvatosan nyilatkozik. Erdogan elfojtja az Irak elleni kampányt a török ​​médiában. Nagyon óvatos nyilatkozatok jelennek meg most Szíria kapcsán, régebben viszont átkokat öntöttek Assad címére. Nyilvánvaló, a törökök attól tartanak, hogy valamilyen külpolitikai kalandba keverődnek bele. Ha Erdogan nyer, bizonyos változások várhatók a külpolitikában.

Törökország elhatárolja magát a Nyugattól – véli az orosz politikai elemző. Emlékeztet rá, hogy Erdogan több mint tíz éves kormányzása alatt Törökország egyik vezető gazdasági hatalommá lett. Ezt még ellenfelei is elismerik. Belekerült a világ húsz vezető gazdasági hatalma közé.

Most, az erős gazdasági helyzetére támaszkodva, Erdogannak joga van felhánytorgatni a Nyugatnak, és különösen az Európai Uniónak, minden régi sértést és megaláztatást. Elsősorban arról van szó, hogy az EU nem akarta befogadni Ankarát az Európai Unióba. Mindenesetre Ankara egyértelműen független politikát kíván folytatni.

  •  
    és megosztani