26 május 2014, 14:47

Az EP-i választások, mint a nagy európai elégedetlenség megnyilvánulása

Az EP-i választások, mint a nagy európai elégedetlenség megnyilvánulása

Európa összegezte a május 22. és 25. között lezajlott Európai Parlamenti választások eredményét. Sok emberre sokkoló hatással volt az eredmény.

Nagy-Britanniában és Franciaországban szinte minden újság, vezető politikusok és elemzők „politikai földrengésnek” nevezték azt. Ez a Brüsszellel szembeni elégedetlenség példátlan megnyilvánulása lett Európában. Egyidejűleg az emberek saját kormányukkal szembeni elégedetlenségüket fejezték ki.

Nem lehet mondani, hogy a választás forradalmi eredményeket hozott. A konzervatív Európai Néppárt (a jobb centrista frakció) 751 mandátumból 212-t kapott. Ezzel megőrízte vezető, de legyengült pozícióját. A második helyen a szocialista orientációjú Demokraták és Szocialisták Progresszív Szövetsége marad, amely 186 helyet kapott. De nem a számok fontosak itt, hanem a hangulat.

Az Európai Parlamenti választás inkább népszavazásra emlékeztetett, amelyben a szavazók kifejezték véleményüket a vezető európai pártok politikájáról. Szinte mindegyik csúfosan megbukott. A legszembetűnőbb példa Nagy-Britannia és Franciaország.

Több mint 100 éve nem láttunk ilyen eredményt Nagy-Britanniában – emlékeztetett rá Nigel Faraj a UKIP vezetője. A UKIP több helyet kap az Európai Parlamentben, mint a munkáspártiak vagy a toryk.

A csoda nem az, hogy ez megtörtént, hanem az, hogy ez nem történt meg korábban. A toryk, a munkáspártiak és a liberálisok vezettek minket a Közös Piacba, amely azután politikai Európai Unióvá változott. Hetet-havat ígértek, és nem teljesítették ígéreteiket. Most már nem tudjuk vezetni saját országunkat, és nem tudjuk ellenőrizni saját határainkat.

Franciaországban a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front 25 mandátumra számíthat, ez legalább tízzel több, mint a szocialisták és a jobb centristák eredménye. Marine Le Pen a bevándorlás fölötti ellenőrzés mellett, és a brüsszeli bürokrácia dominanciája ellen száll síkra. Már nem egyszer ellenezte a homoszexuális házasságot és a multikulturalizmus politikáját. Le Pen támogatja Franciaország kilépését a NATO-ból és együttműködést Oroszországgal.

Franciaország nem folytathatja politikáját a nép részvétele nélkül, nem ellenezheti a nép véleményét – mondta Marine Le Pen a Nemzeti Front vezetője a „győzelmi nagygyűlésen”.

A szuverén francia nép kifejtette véleményét, mint ahogyan ez mindig volt a történelem kritikus pillanataiban. A francia nép hangosan és egyértelműen kijelentette, hogy maga akarja irányítani saját sorsát. A franciákért, a franciák részvételével folytatott politikára van szükségünk.

Németország lett az egyetlen nagy állam, ahol az Európa-ellenes pártok nem tudták megelőzni a kormányzó pártot. Angela Merkel kereszténydemokratái megőrízték az elsőbbséget. Bár a mandátumaik össz száma csökkent az euroszkeptikusok miatt.

A választáson az európai szavazók valamivel több mint 43%-a vett részt. És amikor összeszámolták a voksokat, világossá vált, hogy ez egy nagyon erős tiltakozás megnyilvánulása az ellen, ami nem tetszik az európaiaknak. Nem tetszik nekik, hogy túl szélesre nyitották az ajtókat a bevándorlók előtt, hogy zsonglőrködnek a hagyományos értékekkel, hogy elvesztette értelmét az európai integráció. És még az, hogy Brüsszelben túl sok bürokrata van.

  •  
    és megosztani