15 május 2014, 14:22

Az Oroszország elleni szankciók visszaütöttek Európára

Az Oroszország elleni szankciók visszaütöttek Európára

Az uniós országokban az Oroszországban üzleti tevékenységet folytató cégek negyedéves jelentései bizonyítják, hogy megszenvedték az Oroszországgal szembeni nyugati szankciókat.

Erről cikkeznek a német médiák. Így, az Adidas oroszországi bevétele, átszámítva euróra, 2014 első negyedévében 13%-kal csökkent. Az újságírók által felkért más nyugati üzletemberek szintén azt állítják, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók egyelőre csupán magának Európának okoznak veszteséget.

Szakértők egyetértenek abban, hogy a nyugati országok meg fogják szenvedni azokat a szankciókat, amelyeket Moszkvában szemben léptettek életbe. Hiszen az Európai Unió és Oroszország partnerek. Ennélfogva bármilyen korlátozások oda vezetnek, hogy az orosz cégek kevesebbet vesznek. A Deutsche Welle rámutat, hogy a mezőgazdasági technikát termelő német társaságok máris panaszkodnak, hogy lényegesen kevesebb traktort és egyéb technikai eszközt sikerült eladniuk Oroszországban. Az első negyedévben oroszországi exportjuk 40%-kal csökkent a múlt év azonos időszakához képest. A szankciók visszaütöttek az Európai Unióra. Kiderült, hogy az unió nem saját maga érdekeit, hanem az Egyesült Államok érdekeit tartotta szem előtt, amikor szankciókkal sújtotta Oroszországot – hangoztatta a Nord-Kapital befektetési csoport elemzője, Roman Tkacsuk.

Az Egyesült Államok álláspontját illetően minden nagyon világos, hiszen Oroszországhoz nem fűződnek komolyabb gazdasági érdekei. Így, Washington nyomást gyakorolhat Oroszországra. Az Európai Unió vezetősége szolidaritást vállalat az USA-val, és ennek következtében az európai cégek veszteségeket szenvednek.

A napokban kiderült, hogy az újabb szankciók kiterjednek a technológiákhoz való hozzáférésre is, egyebek között a kontinentális talapzati szénhidrogén-kitermelés szférájában. És ezen a téren is érezhető lesz a visszahatás – folytatja Roman Tkacsuk. Ez közvetlen csapást jelent az orosz cégekkel, többek között a Gazprom-mal és a Rosznyefty-tyel együttműködést folytató amerikai Exxon Mobil, illetve az európai BP érdekeire.

Jelenleg aktívan folyik a kontinentális talapzati kitermelés nyugati és orosz cégek közös projektjei keretében. Nem zárható ki, hogy a projektekben való részvétel kérdését felülvizsgálják. Természetesen, ez csapást jelentene mindkét félre. Az autógyártásban szintén tapasztalhatók az amerikai és európai autógyártó cégek veszteségei. Hiszen az orosz a világ egyik legnagyobb piaca. És természetesen, érdekeltek benne a külföldi befektetők is. Hasonló helyzet alakult ki számos egyéb szektorban is, többek között a fogyasztóiban stb.

A nyugati bankok szintén veszteségeket könyvelhetnek el. Miközben korábban nyugodtan hitelt nyújthattak orosz társaságoknak, ill. tőkét importálhattak Oroszországba, most viszont a nyugati politikusok korlátozzák ezen tevékenységüket. Úgymond, ha a nyugati cégek nem fektetnek be az orosz gazdaságba, akkor az nem is fejlődhet. Azonban a bumeráng újból visszaütött. Az Oroszországba áramló pénzeszközök csökkentéséért a bankok a nyereség drasztikus visszaesésével fizetnek.

  •  
    és megosztani