10 május 2014, 14:37

Európa – mozgósítás az európai dzsihád ellen

Európa – mozgósítás az európai dzsihád ellen

Brüsszelben május 8 és 9-én tartották azoknak az európai és más országoknak a találkozóját, amelyeknek állampolgárai a fegyveresek oldalán harcolna Szíriában.

A konferencián részt vettek az EU tagországainak delegációi, független képviselők, az USA, Törökország, Marokkó és Tunézia terrorelhárító szervezeti.

A találkozó fő témája: hogyan lehet ellenállni az európai dzsidád azon tagjainak, akik a szíriai konfliktushelyzet után elkerülhetetlenül visszaszivárognak? Ráadásul nem békés szándékokkal. A helyzet ellentmondása, hogy az EU és az USA azokkal az iszlamistákkal akar küzdeni, akiket ők neveltek ki.

Európa most abba a helyzetbe került, amelyre a szakértők még a szíriai polgárháború kitörése előtt, 2011-ben figyelmeztették: nem szabad játszani az iszlám radikalizmussal és támogatni Szíriában a dzsihád tagjait csak azért, mert a Nyugatnak nem nagyon tetszik Bassár el-Aszad rezsimje. Ez arra ösztönzi az európai muszlimokat, hogy belépjenek a szíriai radikális csoportok soraiba. Ez pedig súlyos következményekkel fog járni Európa számára. Pontosan ez is történt.

A Szíriában harcoló európai állampolgárok pontos számát nem tudni. Brit kutatások alapján Szíriában mintegy 70 ország állampolgárai harcolnak. Az európaiak száma ebből úgy 2-5 ezer fő közé tehető. Egyes elemzők szerint azonban ez a szám 11 ezerre rúg. A legjelentősebb európai országok Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Belgium, Hollandia, Norvégia és Írország.

Csak az a tény, hogy Szíriában az Al-Kaida több ezer követője és európai dzsihád tagjai harcolnak, aggodalomra ad okot – mondja professzor Peter Neumann, a londoni King’s College Nemzetközi Radikalizációs Kutatóközpont vezetője. Azonban ennél vannak sokkal veszélyesebb tendenciák Európára és az egész világra nézve. Az Al-Kaida támogatóinak sikerült összeszedni mindössze egy év leforgása alatt annyi európai harcost Szíriában, amire Afganisztánban és Irakban 4-5 év ment el.

Európát még 2012 végén kezdte aggasztani, hogy ezek az állampolgárok visszatérnek. Éppen ebben az időben került nyilvánosságra milyen sok európai harcol Szíriában a fegyveresek oldalán. Igaz, akkor még csak másfél ezerről beszéltek. Ma már ez a szám kétszer, de talán négyszer is magasabb.

  •  
    és megosztani