9 május 2014, 12:32

Európa és nácizmus: a büntetlenség illúziója

Európa és nácizmus: a büntetlenség illúziója

Világszerte ezekben a májusi napokban ünneplik a náci Németország felett aratott győzelem 69. évfordulóját. Ez az ünnep talán a legfontosabb volt a szovjet köztársaságok számára, és az is maradt a mai Oroszországban.

Ugyanakkor az utóbbi években a náci ideológia újjászületőben van az európai országokban, amelyek megszenvedték a második világháborút. Sőt, a posztszovjet térség némely országai, amelyek pedig több millió emberélettel adóztak a győzelemért, a háború eredményeinek felülvizsgálására törekszenek, tisztára próbálják mosni a nácik kiszolgálóinak emlékét. És a Nyugat szemet huny erre.

A múlt évszázad harmincas éveiben az óvilág elnézően figyelte, amint a fasiszta ideológia képviselői fokozatosan hatalomra jutnak. Előbb Olaszországban, majd Németországban. Természetesen a radikálisok aligha tetszenek bárkinek is, de az a fő, hogy helyesen alkalmazzák ezeket. London és Párizs meg volt győződve arról, hogy képes lesz helyes irányba terelni a nemzetiszocialisták agresszióját – a gyűlölt Moszkva ellen. Számításaik azonban nem váltak be: Ausztriát Németországhoz csatolták, Párizst megszállták a németek, Londonra pedig bombák zúdultak, az egész világ megrettent a nácik által elkövetett szörnyűségektől, több tízmillió ember elpusztult.

Napjainkban a Nyugat megint meg van győződve arról, hogy képes lesz irányítani a radikálisokat. Minden még a kilencvenes évek végén kezdődött a Baltikumban, amikor a hitleristák helyi cinkosai egyből nemzeti hőssé váltak, az oroszok pedig megszállók lettek – mutat rá Dmitrij Abzalov politológus.

A megfelelő mozgalmak legitimációját – a valóságban legalizálásukat – elsősorban az orosz befolyás elleni harc egyik eszközének tekintették a Baltikumban. Ezen pozíció megszilárdításához az európai országokban nem állnak rendelkezésre más eszközök, kénytelenek a radikális struktúrákra támaszkodni. Ez nagyon veszélyes játék, mert ugyanis, mint azt a gyakorlat is bizonyítja, bizonyos idő elteltével nagyon nehéz ellenőrzés alatt tartani ezeket az erőket.

Napjainkban ez a politika folytatást kapott Ukrajnában: Kijevben a hatalmat a Szabadság párt képviselői kaparintották meg, a városok utcáin a Jobboldali Szektor fegyveresei menetelnek. Brüsszel ezeket a szervezeteket a közelmúltban még radikálisnak és nacionalistának minősítette. De most már meggondolta magát. Úgy vélte, hogy hű marad hagyományaihoz: „Ha Oroszország ellenzi ezt, akkor ez a jó.” Békés polgári személyek vad meggyilkolása, karhatalmi fegyveres akció a délkelet-ukrajnai városok ellen – minderre Washingtonnak (és természetesen, Brüsszelnek) egy válasza van: Oroszország a hibás mindenben.

A Nyugat ma nem lát semmilyen globális veszélyt a kijevi hatóságok fellépésében: gyenge hadsereg, felbomló állam. De vajon nem ilyen volt-e Németország is az első világháború után? Néhány évvel később pedig e gyenge ország vezére, a führer egykettőre „egyesítette” Európát. Kell-e az európaiaknak ilyen egyesítés, döntsék el maguk…

  •  
    és megosztani