24 április 2014, 16:22

Immár hagyomány lett a György-szalag

Immár hagyomány lett a György-szalag

Ma rajtol a jubileumi, tízedik György-szalag akció. A György-szalag a második világháborúban győzedelmeskedő katonáinkért érzett büszkeség jele, a világot a nácizmus pestisétől megszabadított veteránok iránti örök hála jele, egyszóval, a György-szalag több, mint egyszerűen a győzelem jele.

Napjainkban a György-szalagos emberek nemcsak az elesett veteránok emlékének adóznak, hanem széleskörű demokratikus program mellett szállnak síkra.

A György-szalag akciót a Rosszija Szegodnya (Oroszország Ma) Nemzetközi Információs Ügynökség és a Sztugyencseszkaja Obscsina (Diákközösség) ifjúsági szervezet rendezi. A szalagokat Moszkvában és egyéb orosz városokban fogják kiosztani. Az akció külföldi országokra is kiterjed.

Az akció szervezője, a Sztugyencseszkaja Obscsina regionális társadalmi szervezet igazgatója, Oleszja Volcsenkova elmondta, hogy az akció miért kapott oly nagy visszhangot a fiatal generáció körében.

– A fiataloknak szükségük van hősökre, országuk nagyságának szimbólumaira. Az ifjúság büszke akar lenni országa történetére és a György-szalag akcióban való részvétele révén a fiatalemberek rengeteg pozitív emóciót szerezhetnek és érezhetik, hogy valami fontosat és helyeset cselekszenek.

Az Oroszországi Hadtörténeti Társaság tudományos igazgatója, Mihail Mjagkov elmondta, hogy milyen értelmet kap a György-szalag akció a nemzetközi porondon kibontakozó események mellett.

– Azt hiszem, hogy ez a mi emlékezetünk és egyben válaszunk a neonáci megnyilvánulásokra, amelyek a világ számos országában léteznek napjainkban. Emlékeztetni kívánjuk azokat az embereket, akik elfelejtették a történelmi múltat, elfelejtették, hogy mi is volt a szovjet, az orosz katona, arra, hogy mi e katonák leszármazottjai vagyunk. A béke mellett vagyunk, a nácizmus ellen, a fasizmus ellen és soha nem fogjuk megengedni, hogy földünkön a nácizmusnak még csak a jelei is megjelenjenek. A szalag összetartja a társadalom minden egészséges erejét, azokat az embereket, akik nem feledkeztek meg a történelmi múltról és akik szeretnék, hogy erre a történelmi múltra emlékezzenek más országokban is. Nemhiába most a György-szalagot az ukrán követség előtt függesztették ki. Ezzel emlékeztetni kívánjuk az ukrán politikusokat, akik megfeledkeztek saját történetükről, hogy közösen arattunk győzelmet. A győzelem az egységnek volt köszönhető.

A szervezők rámutatnak, hogy az akció fő célja az, hogy az ifjú nemzedék nem feledje, ki és milyen áron aratott győzelmet a múlt évszázad legrettenetesebb háborújában, mire és kire lehetnek büszkék és kire kell emlékezniük. Meggyőződéssel állítható, hogy az akció pontos tartalommal telített hagyománnyá vált.

Megjegyzendő, hogy a György-szalag a Szent György érdemrend szerves része. Az érdemrendet 1769-benh létesítette Nagy Katalin orosz cárnő. Ez volt a nagyobb kitüntetés a katonai személyek számára. A szalag szimbolikájáról eltérőek a vélemények. A legelterjedtebb szerint a fekete szín a füst, a narancssárga pedig a tűz jelképe.

  •  
    és megosztani