2 április 2014, 14:25

A NATO „szűkített programja”Oroszországgal

A NATO „szűkített programja”Oroszországgal

A NATO-országok külügyminisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozása előre várható módon zajlott le. A 28 ország miniszterei megállapodtak, hogy folytatják a párbeszédet Oroszországgal, de három hónapig „szűkített” lesz a program.

A záróközlemény szerint a NATO folytatni akarja az együttműködést Afganisztán témájában Oroszországgal, de az többi „gyakorlati katonai és civil” együttműködést egy negyedévre befagyasztja.

Ez a nem túl jelentős közös stábgyakorlatok, a katonai hajóknak a NATO-országok vagy Oroszország kikötőibe való bejutása, az információs cserék törlését jelenti. De mindezek a rendezvények eddig is eléggé felszínes jellegűek voltak. Most akkor mindkét fél megtakaríthat rajtuk jelentős összegeket. Az Oroszország–NATO Tanács a korábbi rendszernek megfelelően funkcionál. Amint Brüsszelben közölték, nincs szó arról, hogy Kijevet meghívják a NATO-ba.

Az Egyesült Államok ismét próbálkozott azzal, hogy saját érdekeinek megfelelően használja a NATO-t. De nem tűnik úgy, mintha ez sikerült volna – mondja Valerij Abramov elemző.

Ez kísérlet arra, hogy megőrizze és erősítse a globális uralmat az ENSZ meggyengülésének körülményei között. Tulajdonképpen kísérlet az amerikai hegemónia megőrzésére.

Obama brüsszeli és hágai látogatása megerősíthette Európának az aggodalmait, hogy Washingtonban a kudarcokat és sikertelenségeket követően elvesztik a logikát. Ilyen kudarc a Krím Oroszországhoz való csatlakozása. Barack Obama március 26-án Brüsszelben olyan kijelentést tett, hogy Koszovó –a Krímtől eltérően – csak az átfogó referendum után nyerte el függetlenségét. Ugyanakkor Koszovóban nem volt semmiféle referendum. A Fehér Háznak aztán magyarázkodnia kellett.

A brüsszeli találkozó az orosz szakértők szerint nem mutatja azt, hogy az ukrán válság egységesebbé volna a NATO-t és új életet lehelt volna a tömbbe –állítja Szergej Mihajlov szakértő.

Nem volt semmiféle egység, és ez látható az eseményekből. A vezető európai államok az amerikai nyomás dacára sem tudtak megállapodni valamiféle erős szankciókban Oroszország ellen. Most pedig olyan jelek is mutatkoznak, hogy a belátható jövőben igyekeznek majd csökkenteni a feszültséget Oroszországgal. Mindenki jól tudja, hogy sem Ukrajnában, sem Európában nem lehet a helyzet pozitív alakulásáról beszélni, ha nincs konstruktív együttműködés Oroszországgal.

  •  
    és megosztani