1 április 2014, 22:00

Mohammed engem nem kötelez

Mohammed engem nem kötelez

Bosznia-Hercegovinában a lakosság fele hisz Allahban, igyekszik a Korán szerint élni, 1996-ban pedig az újonnan feltűnt próféta Alija Izetbegović parancsolatai szerint is.

Mindazonáltal nem nevezhető ez az ország antialkoholisták államának. Itt sokan szerettek inni, Mohammed tilalma ellenére nem utasították vissza sem a sört, sem a tömény italt. Valamikor Jugoszlávia Európa azon országai egyike volt, ahol a legtöbbet isznak: a nyilvántartott alkoholisták száma tekintetében a harmadik helyen állt, csak Franciaország és Olaszország előzte meg. Jugoszlávok – ahogyan nevezték mindazokat, akik a Tito marsall által létrehozott országban éltek – évente 20 liter tiszta alkoholt fogyasztottak egy főre átszámítva. Sokak számára a napi alkoholfogyasztás nemcsak szükségszerűséggé, hanem egyfajta sporttá vált.

Egy szarajevói barátom mesélte, hogy még a háború előtt Boszniában sajátos versenyt rendeztek bárokban és kávézókban. Volt egy speciális méterbot, amellyel mérték a sorban álló kiürített palackokat. A Szarajevoi bajnokok három óra alatt hihetetlen mennyiségű alkoholt tudtak önteni magukba. Városi bajnoknak számított az, aki nem csak a lábán maradt, de „egy méternyit” is tudott meginni.

Daytonlandon, ahogy gyakran nevezték a három részre osztott háború utáni Bosznia-Hercegovinát, akkor mindent lehetett kapni: rakiát, travaricát, szőlő- és szilvapálinkát, konyakot, whisky-t, gint, vodkát és bort.

Aki sokat adott magára meg a gengszterek a divatos latin-amerikai italt kedvelték – a tequilát.

A legtöbb alkoholista mindig is a kohászati ​​ ipar központjában Zenicában volt. Utána következett Vares.

Köztudott, hogy az iszlám nem csak alkoholfogyasztást tiltja, istenhívőnek még az alkohol szagát sem szabad ismernie. De Boszniát Mohammed nem kötelezi. Még a böjt után is az Aldozati Ünnepet sokan vodkával, konyakkal és sörrel ünnepelték. Izetbegovic többször is megpróbálta megtiltani, haragudott, megbüntetette az engedetleneket. De a boszniai muzulmánok nem hallgattak rá, és csak ittak.

Az állami kincstárt különböző módon lehet megtölteni: magas adókkal, bérek csökkentésével és más bürokratikus trükkökkel. De van egy régi, jól bevált, és a legjövedelmezőbb módszer: állami monopólium az alkoholra. Boszniában több szeszfőzde működött, amelyeket lépésről lépésre azok vásárolták össze, akik Alija Izetbegović a nemzet atyja „szesztilalmi törvényét” megsértve, a háború éveiben mindenféléből pálinkát készítettek: rizsből, fügéből, almából stb. Keresletnek örvendett az orvosi alkohol is, amit hígítettek és színeztek teával, égetett cukorral, csipkebogyó sziruppal. Voltak olyan „szenvedélyes játékosak” is, akik kölnit ittak, ami nagy mennyiségben érkezett Szarajevóba humanitárius alapítványoktól. Abban az időben a „vidám” bosnyákok nem válogathattak, és minden ittak, ami mámorított.

1975 óta a nemzetközi minősítésben az alkoholizmus betegségnek számít. 303-as számot adták neki.

Bosnyák orvosok azt mondják, hogy a háború meghozta a „feklete eredményt”: most a 303-asokból kétszer több van, mint Jugoszlávia idjén. Az elit inkább magán orvosokhoz fordul, akik „kimélőbb” diagnózist állapítanak meg. Azon betegek közül pedig, akik kénytelenek állami klinikákhoz fordulni, falusi emberek és kisvárosok lakói, munkanélküliek és leszerelt katonák vannak, akik nem kapták meg az ország gazdájától Alija Izetbegovićtől a megígért kompenzációt. Ezek olcsó hamisítványokat isznak, és bánatosan gondolnak a szocializmus arany napjaira, amikor Jugoszláviában mindenki barátságban, jóllakottan élt, és egy kicsit becsípett.

(Folytatjuk)

  •  
    és megosztani