28 március 2014, 17:57

Román környezetvédők azzal vádolnak, hogy az oroszokra dolgoztak

Román környezetvédők azzal vádolnak, hogy az oroszokra dolgoztak

Az ukrajnai válság a russzofób politikusok aktivizálódását váltotta ki Kelet-Európában. Most már a politikai, ill. civil szervezetekkel szemben felhasználható legszörnyűbb vád úgy hangzik, hogy „Moszkva érdekeiben dolgoztak”. Román környezetvédők lettek a „boszorkányvadászat” legutóbbi áldozatai.

Annak ellenére, hogy a román kormány az elnök átfogó támogatása mellett a Chevron amerikai cégnek koncesszióba adta az összes ígéretes palagáz-lelőhelyet, Romániában szembeszegültek a környezetszennyezéssel. Környezetvédők, több informális és nemkormányzati szervezet aktivistái nemcsak tiltakozó akciókat, hanem „élő láncot” is szerveztek annak érdekében, hogy megelőzzék a palagáz-kitermelés beindítását. A szomorú amerikai tapasztalatok alapján a gazdák és környezetvédők környezetszennyezéstől tartanak, attól, hogy mérgező anyagok kerülhetnek a talajba és ivóvízbe.

A román hatóságok határozott választ adtak a társadalom kihívására és erőt alkalmaztak a tiltakozókkal szemben. A román rendőrség – tulajdonképpen összhangban lépve fel azokkal a magáncégekkel, amelyek a Chevronra dolgoznak, – „tisztogató akciót” hajtott végre a környezetvédőkkel és helybeliekkel szemben. A környezetvédők táborait feloszlatták különeszközök alkalmazásával, a tiltakozóakciók vezetőivel szemben pedig bűnügyi eljárást indítottak. A hatóságok a határozott fellépés mellékhatásával szembesültek: felmérések bizonyítják, hogy a lakosság rokonszenvez a tiltakozóakciókkal és nagy bizalmatlansággal tekint arra, hogy Románia „pala-Katarrá” válhat, amit a hatóságok ígérnek.

Az ukrajnai válság nagyon jól jött, hogy a közvéleményt módosítani lehessen a palagáz-kitermelés ellen tiltakozók iránt. Újból divat lett „orosz veszéllyel” és „orosz ügynökökkel” ijesztgetni a honpolgárokat, és a román hatóságok hozzáfogtak a dologhoz. A román sajtóban – politikai beállítottságától függetlenül – mindennapi jelenség lett az a környezetvédőkkel szembeni vád, hogy „Moszkvára dolgoznak”. A közelmúltban a hivatalos személyek, így az elnök és a kormányfő – beérték sokatmondó célzásokkal, hogy nemzetközi porondon azért ne nézzenek ki teljesen ostobának, most azonban némely neves román politikus hajlandó áttérni a nyílt vádaskodáshoz.

A román környezetbarátoknak együttérzésemet nyilváníthatom csak. Könnyen feltételezhető, hogy a palagáz-kitermelés ellenzőivel szemben a román titkosszolgálatok a rendelkezésükre álló, a külföldi ügynökök aktivitásának elnyomására használható operatív eszközök teljes arzenálját fogják alkalmazni. Másrészt nem mellőzhető, hogy a román és egyéb európai titkosszolgálat effajta stratégiája előbb-utóbb oda vezet majd, hogy az európai öko-aktivisták és a nem közömbös honpolgárok, akik nem kívánják feláldozni hazájuk természetét a „palaláz” érdekében, valóban az egyetlen lehetséges szövetségesnek tekintik majd Oroszországot.

  •  
    és megosztani