26 március 2014, 14:50

Nő az export a rádióelektronikai konszernnél

Nő az export a rádióelektronikai konszernnél

A legnagyobb oroszországi rádióelektronikai konszern, a KRET növeli a polgári és a katonai rendeltetésű termékek exportját.

2014-ben az exportná ltöbb mint 20 százalékos növekedés várható. Az exporteladások többségét a katonai repülőgépek rádióelektronikai berendezései teszi ki. A 2013-ban a katonai-műszaki együttműködési szerződések és a polgári projektek alapján megvalósított exportszállítások értéke elérte a 200 millió dollárt. 2017-re a tervek szerint már várhatóan 300 millió dollár lesz – mondja Igor Zolotov, a cég külgazdasági vezérigazgató-helyettese.

Az értékesítési piacnál elsősorban a FÁK-országok és az úgynevezett közelkülföld van előtérben. Ugyancsak hagyományos számunkra az ázsiai és csendes-óceáni térség, az európai és a közel-keleti piac. Az európai országokból most olasz, spanyol és német partnereinkkel folytatunk tárgyalásokat a civil rendeltetésű termékek szállításáról. Katonai rendeltetési produkció tekintetében jelenleg Olaszországgal és Spanyolországgal, az ázsiai-és csendes-óceáni térségben Indiával, Malajziával és Vietnámmal tárgyalunk.

A konszern közel a hazai piacon a polgári gépek vonatkozásában fedélzeti rádióelektronikai és navigációs berendezéseknél a gyártmányok közel 75 százalékát biztosítja, a katonai gépek esetében 45 százalékot. A fedélzeti innovációs komplexumok használata jelentős mértékben növeli a repülés biztonságát. Ezek a berendezések megfelelnek a nemzetközi szabványoknak. Az első repülőgép, amelyet ilyen innovációs komplexummal szerelnek fel, az MSZ 21-es típus lesz.

Ugyancsak fontos, hogy a konszern fejlesztéséket végez az orosz védelmi komplexum számára a rádióelektronikai és a navigációs berendezéseket illetően. Kidolgozták az úgynevezett „üvegkabint” a Jak-130-as oktató harci géphez, amelyet a légierő pilótáinak kiképzésekor használnak. Az új berendezésekkel kibővülnek a felkészítés lehetőségei.

A konszern aktívan részt vesz a különböző nemzetközi kiállításokon, így az idén a farnboroughi légi szalonon, a HeliRussia kiállításon, a Moszkva melletti Zsukovszkijban rendezendő gépgyártás-technológiai bemutatón.

Az utóbbi években élesebb lett a konkurencia a fedélzeti berendezések világpiacán – állapította meg Igor Zolotov.

Konkurálunk a Sagemmel és a Thalesszel, amelyek a fedélzeti rádióelektronika gyártásában és szállításában az élen járnak. Úgy vélem, hogy versenyképességünk növekedni fog, miután folyamatosan javítjuk termékeink minőségét és a technikai lehetőségeket.

  •  
    és megosztani