7 március 2014, 12:24

Hit az ember lehetőségeiben

Hit az ember lehetőségeiben

Gazdag és sokrétű lesz a XI. Paralimpiai Játékok programja. A Paralimpia március 7-én kezdődik Szocsiban.

Az orosz és a nemzetközi sztárok koncertjei, az UNESCO gyermekkórusa, oroszországi alkotóversenyeik győztesei mellett színházi előadások, tárlatok szerepelnek a programban, amely a sporteseményeket még művészi benyomásokkal is gyarapítják.

A Paralimpia megnyitóján nemzetközi hírességek is fellépnek. Az ünnepség egyik ékessége kétségkívül Marija Gulegina lesz. Az orosz operaénekesnő Európa és az Egyesült Államok legjobb színházaiban szerepel. José Carreras, mint a Fehér bot jótékonysági fesztivál résztvevője, ugyancsak belegyezését adta a fellépéshez. A fesztivált Diana Gurckaja énekesnő szervezte, hogy felhívja a figyelmet a vak és a gyengén látó gyermekekre. Maga Diana, aki elvesztette látását, számos nehézséget küzdött le. Annak idején ő volt az első vak énekesnő, aki az Eurovízióban szerepelt. Diana Gurckaja már négy éve a szocsi Paralimpia nagykövete. Március 1-jén egyike volt a fáklyavivőknek. „Ez kimondhatatlan érzés!Az,amikor tudod, hogy valami egészen nagy dolognak vagy a részese!” – mondta az énekesnő.

A Fehér bot fesztivál résztvevői különböző országokból – egyebek között - Moldovából, Grúziából, Ukrajnából és Fehéroroszországból- érkezett gyerekek. Speciális tanintézmények, iskolák, bentlakásos intézmények diákjai, akik a sztárokkal együtt lépnek fel – közölte Diana Gurckaja.

A Paralimpia küszöbén nyitották meg azt a kiállítást, ahol a képekhez hozzá lehet nyúlni, így a vakok és a gyengén látók is érzékelhetik. Olga Hriszanova szocsi képzőművész adaptív szín ábécét dolgozott ki, amelyben minden színnek megvan a faktúrája.

A kulturális programban kiemelt szerepe van az Oroszország kórusai c. projektnek. Tucatnyi együttes vesz részt ebben a rendezvényben, egyebek között a híres Pjatnyickij kórus, vagy a Kubányi Kozákkórus. A „Művészet világa” nevű jótékonysági alapítvány mutatja be Szocsiban az UNESCO gyermekkórusának szólistáit. Ezek a gyermekek, ahogy mondani szokás, korlátozott fizikai lehetőségekkel rendelkeznek.

Különleges koncertet rendez Szocsiban, a Téli Színházban a British Council. 2014-ben Nagy-Britanniában és Oroszországban sor kerül a kölcsönös kulturális évadra. Ennek keretében lép fel a híres Stopgap együttes, az inkluzív tánc egyik vezető művészi köre. Programja a paralimpiai játékokkal kapcsolatos, jelképezi az ember lehetőségeibe vetett hitet és a határok nélküli művészetet.

  •  
    és megosztani