27 december 2013, 19:09

Összeállították a szíriai vegyi fegyverek elszállítási tervét

Összeállították a szíriai vegyi fegyverek elszállítási tervét

Orosz, kínai, szíriai, dán, norvég, amerikai szakértők, valamint az OPCW és az ENSZ képviselői egyeztették moszkvai találkozójukon a flották együttműködésének programját a szíriai vegyi fegyvereknek Latakia kikötőből nemzetközi vizekre való biztonságos elszállítása szavatolásának érdekében – hangoztatta az orosz külügyi tárca biztonsági és lefegyverzési hivatalának igazgatója, Mihail Uljanov.

„Lehetőség nyílt terveink egyeztetésére, mi ezt megtettük, és gyakorlatilag egységes megközelítést dolgozunk ki. Az alapvető kérdéseket illetően megvan az egyetértés” – közölte a diplomata.

Uljanov elmondása szerint megoldatlan marad a vegyi fegyverek Latakiából való elszállításának kérdése, mivel fennáll a veszély, hogy fegyveresek megtámadják a vegyi anyagok őrzésének helyét.

  •  
    és megosztani