16 december 2013, 13:08

A Kotleba-jelenség, vagy miért szavaznak a radikálisokra Európában

A Kotleba-jelenség, vagy miért szavaznak a radikálisokra Európában

Szlovákiában a társadalomban széles körű vita folyik, amelyet a Nase Slovensko ultranacionalista párt vezetőjének, Marian Kotlebának győzelme váltott ki a besztercebányai kormányzóválasztáson. Az Oroszország Hangja honlapjának szerkesztősége egyebek között Kotleba hívei céltáblájává vált.

Az új kormányzó hívei részéről felháborodást váltott ki a pozsonyi egyetem professzora, Vladimir Bacisin véleményének közzététele. Bacisin meglepődésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy annak a térségnek a lakosai, ahol a II. világháború idején kitört a szlovák nemzeti felkelés (SNP), nacionalista szemléletű politikust választottak.

Peter Murin olvasó szerint nem szabad azonosítani azt a tiszteletet, amelyet Kotleba kormányzó fejez ki Jozef Tiso elnök iránt (akit a történelem a hitlerizmus kengyelfogójaként tart számon), a nácizmus iránti rokonszenvvel. Véleménye szerint az új kormányzó mindössze „Szlovákia nemzeti érdekeit védelmezi”.

Kontraproduktív lenne neonáciként értelmezni a kormányzó nézeteit – véli az Oroszország Hangja szlovák honlapjának egy másik látogatója, Peter Riman, bár elismeri, hogy bizonyos értelemben extrémista került a kormányzói posztra.

A mirekcccp nevű felhasználó pedig éppen Kotleba úr nacionalista retorikáját tartja rokonszenvesnek. Kotleba a romákat hibáztatja a térség minden bajában, beleértve a munkanélküliséget, az alacsony nyugdíjakat, a kis szaporulatot.

Hát mégis, miféle politikus nyerte meg a választást Szlovákia egyik nagy térségében? A besztercebányai SNP Múzeum igazgatója, Stanislav Micev fejti ki véleményét:

Meg vagyok győződve arról, hogy Kotleba úr nézetei nem illeszkednek a demokrácia szabványaihoz. Radikális, rasszista, fasiszta érzületű politikus álláspontja ez. Hihetetlen, hogy itt nálunk az emberek bizalmat szavaztak ennek a lényegében politikai marginálisnak.

Ilyesmi már megtörtént uniós szomszédjainknál: Magyarországon bekerült a parlamentbe az ultrajobboldali Jobbik, Ausztriában pedig hasonló politikai lendületet vett Jörg Haider pártja.

Miért támogatják Európában a jobboldali extrémistákat, miért történt ez meg Szlovákiában is?

Ezt elősegíti az Európai Unióban kialakult általános helyzet. Vidékünkön nagyon magas a munkanélküliség szintje, némely déli megyékben alighanem 40%-t tesz ki. De paradoxon: Besztercebányán ennek töredékét teszi ki a munkanélküliek száma, viszont több mint 60% szavazott Kotlebára! Szerintem közrejátszik ebben az a tényező, hogy az emberek kiábrándultak a megszokott politikai pártokból. A választópolgárok spontán módon „ellen” szavaznak.

Ivan Gasparovic szlovák elnök „idejében érkezett figyelmeztetésnek” nevezte a besztercebányai választás kimenetelét. A társadalom nincs megelégedve a mai politikusokkal, felháborítónak tartja közömbösségüket a fennálló akut problémák iránt. És hajlandó bizalmat szavazni bárkinek, aki megígéri, hogy megoldja a problémákat. És nem számít, hogy közben a politikus nyíltan populizmushoz és extrémizmushoz folyamodik.

  •  
    és megosztani