15 december 2013, 15:31

Az Internet elérhetőségét nemzeti hovatartozás alapján korlátozzák majd

Az Internet elérhetőségét nemzeti hovatartozás alapján korlátozzák majd

2014-ben az Internet a maga szokásos globális értelmében eltűnhet, a helyét pedig tucatnyi nemzeti hálózat veheti majd át, korlátozott elérhetőséggel a külföldi forrásokhoz.

Az Internet szegmentációjáról és nemzeti domainekre való széteséséről folyó beszélgetéseket régóta lehet hallani. A szakértők egy része azt gondolja, hogy a növekvő biztonsági fenyegetések a Világhálón megnövelik majd az elszigetelődés tendenciáját az Interneten. És ez ahhoz vezet majd, hogy kiberbűnözők által létrehozott illegális internet a névtelen szolgáltatásokkal és a speciális jelszóval való hozzáférés fejlődni fog.

Az Internet szétesésének perspektívájáról beszélve, nem szabad elfelejteni, hogy már amúgy is nagymértékben korlátozták, többek között nemzeti törvényekkel. Messze nem minden szolgáltatás érhető el manapság, a világ különböző részein, állapítja meg az internet-szakértő, Anton Merkulov:

Valójában az Internet már régen szegmentálva van, mert ha vesszük a szerzői jogokról szóló törvényt, ami minden országban más, akkor a felhasználók már tudják, hogy mi nem tudunk hozzáférni sok amerikai és angol szolgáltatáshoz.

Bármennyire is meglepő, de a legkomolyabb fenyegetés a felhasználók számára nem az államtól ered, hanem a kereskedelmi társaságoktól, amik óriási összegeket fektetnek be a rólunk való információ összegyűjtésébe és feldolgozásába. A felhasználó körül autonóm internetes-világot hoznak létre, amit a globális vállalatok érdekeinek megfelelően konstruálnak meg, jegyzi meg az internet-szakértő Jekatyerina Aksenova:

A kereskedelmi szolgáltatások olyan erősen alkalmazkodási pályára álltak egy adott felhasználó esetében, hogy az már ijesztő kezd lenni. Ha ön valamilyen témára rákeres a saját számítógépén, én pedig a sajátomon, váratlanul más eredményeket fogunk kapni.

  •  
    és megosztani