14 december 2013, 11:33

Egy orosz üzletember a legnagyobb matematikai díjat szándékozik megalapítani

Egy orosz üzletember a legnagyobb matematikai díjat szándékozik megalapítani

Juril Milner, aki két jelentős díjat alapított meg a fizika és a természettudományok területén elért tudományos eredményekért, bejelentette, hogy Mark Zuckerberggel, a Facebook megalapítójával együtt szeretnék létrehozni a Breakthrough Prize in Mathematics matematikai díjat.

A média szerint a díj összege eléri a 3 millió dollárt, ami kétszer több mint a világ legrangosabb tudományos díjának, a Nobel-díjnak az összege.

Az első díjazottakat már 2014-ben bejelentik. Őket az alapítók fogják kiválasztani, akikkel szakértők fognak konzultálni.

  •  
    és megosztani