6 december 2013, 13:31

Milyen titkokat rejtegetnek „Sztálin magas épületei”?

Milyen titkokat rejtegetnek „Sztálin magas épületei”?

Sztálin személyiségét már életében is a titok és a félelem „glóriája” vette körül. Azt pletykálták, hogy nagyon babonás ember volt, és hogy alkalmazott asztrológusokat is.

Olyan szóbeszéd is járta, hogy személyes csillagjósa ajánlotta neki a hét moszkvai felhőkarcoló építését. Ezeket a házakat nevezik ma „Sztálin magas épületeinek”.

Az Oroszország Hangja Vlagyiszlav Obolonszkij asztrológushoz fordult, aki megpróbálta elmagyarázni, miért is volt Sztálinnak szüksége ezeknek a legendás épületeknek a felépítésére.

Sztálin személyes csillagjósa választotta ki a nyolc felhőkarcoló építésének helyét és idejét. (A nyolcadikat, a Tanácsok Palotáját nem sikerült felépíteni, ez az épület a Megváltó Krisztus székesegyház helyén állt volna.) Az épületek sajátos csonka gúlák, amelyeknek erős energetikai teret kellett létrehozniuk Moszkva felett.

Valamennyi objektum építését 1947. szeptember 7-én kezdték el, pontban 13 órakor. Vlagyiszlav Obolonszkij meg van győződve, hogy ennél alkalmasabb időt nem is választhattak volna.

Ebben az időben óriási energia szabadul fel, ezért különösen alkalmas a nagyszabású projektek megvalósításának kezdetéhez. Ezt Sztálin személyes csillagjósa jól tudta. Az is világos, hogy a vezérnek nem volt sok ideje. Az asztrológus tudatában volt, hogy ha elmulasztják ezt az alkalmat, esetleg másik, ennyire kedvező idő már nem lesz…Ezért az első alapköveket 1947. szeptember 7-én helyezték el, bár még nem készültek el teljesen az építési projektek

Hhét „sztálini magas épület” készült el. Az elgondolás alapján az egész „konstrukció” központja a nyolcadik felhőkarcoló lett volna: a Nap jele készülő Tanácsok Palotája.

A Tanácsok Palotája lett volna az utolsó „tollvonás” a hét „piramis” zseniális tervéhez. Ez indította volna be az egész mechanizmust. Létre jött volna az energetikai nyolcas (a nyolc a végtelenség és a halhatatlanság jele, amire annyira törekedett Sztálin). Azt állítják, hogy a Tanácsok Palotájában, az örök életre törekvő egyiptomi fáraók módjára akart magának sírhelyet kialakítani Sztálin. Parancsára felrobbantották a Megváltó Krisztus székesegyházat, kiásták a hatalmas alapot. De Sztálin terve nem vált valóra.

Meghalt, mielőtt még felépült volna a nyolcadik monumentális épület. Később, Hruscsov idején ezen a helyen egy hatalmas nyitott uszodát alakítottak ki. A rendszerváltást követően Oroszország újra felépítette a Megváltó Krisztus székesegyházat. De Sztálin hét monumentális épületének legendái ma is élnek.

  •  
    és megosztani