13 november 2013, 13:52

Szocsi, olimpiai falu, komfort és pálmák

Szocsi, olimpiai falu, komfort és pálmák

A Szocsiban kialakított olimpiai falu a legkomfortosabb az eddigi Téli Olimpiai Játékok történetében. Ezt nyugodtan állíthatják a szervezők, mint ahogyan megerősítik ezt a véleményt a különböző országok küldöttségeinek tagjai is.

Az olimpiai falu az olimpiai park mellett helyezkedik el. A sportolóknak nem lesz gondjuk azzal, hogy mielőbb eljussanak az edzésre és a versenyre, majd pedig visszatérjenek szobájukba pihenni.

A tengerpart melletti olimpiai faluban 2200 személy kap szállást: sportolók, edzők, a küldöttségek tagjai. Ők a kezdetektől nagy figyelemmel követték az építkezést, miután ismert volt, hogy melyik ház, kié lesz. Így akár módosításokat is kérhettek. Külsőre az olimpiai falu minden épülete egyforma: négy- vagy hatszintes, piros tetős, drapp és barna színű házak. De a belső kiképzés, a szobák különböznek. Ami változatlan: a teljes komfort – jelentette ki Timur Zejnalov, a Szocsi 2014 szervező bizottságának képviselője.

Egy szobában két versenyzőt helyezünk el. 40-45 méter az alapterület, ami háromszor nagyobb a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által előírtaknál.

A maximális komfort érdekében a szervezők minden szolgáltatást külön helyiségekben alakítottak ki - mondja Timur Zejnalov.

Lesz egy 700 férőhelyes ebédlő. A menüt a sportolók közreműködésével, igényeiknek és a NOB követelményeinek megfelelően dolgoztuk ki. Lesz fitnesz-központ, egészségügyi centrum, kulturális és szórakoztató központ, játék automaták, klub. Ezeket a szolgáltatásokat külön helyiségekben alakítottuk ki. Az olimpiai falu épületeiben erre nem volt lehetőség. Hiszen semmiképpen sem akartuk, hogy bármi is zavarja az itt elszállásolt személyek pihenését.

A tengerparton kialakított olimpiai falunak egyik vitathatatlan különlegessége: az ablakokból rálátni a be nem fagyó Fekete-tengerre és a pálmákra. A téli olimpiák versenyzői, műkorcsolyázók, gyorskorcsolyázók, jégkorongozók, soha nem küzdöttek még érmekért szubtrópusi vidéken.

  •  
    és megosztani