9 november 2013, 20:23

Bosznia-Hercegovina újrafelosztása az Egyesült Államok terve szerint

Bosznia-Hercegovina újrafelosztása az Egyesült Államok terve szerint

Dayton 1995. Második fejezet
Warren Christopher amerikai külügyminiszter többször találkozott Daytonban az egykori Jugoszlávia három vezetőjével, de a felek ne tudtak megegyezni a Bosznia-Hercegovináról szóló békemegállapodás aláírásának a részleteiről. 

A tárgyalási folyamat lassú és szenvedésekkel teli volt. Néhány nap alatt csupán egyetlen, ugyanakkor nagyon fontos problémát sikerült megoldaniuk, Bosznia-Hercegovináét, azaz a muzulmán-horvát föderációét.

Mostar a fővárosa és az új unióban az összes állami intézmény székhelyének egyfajta például kellett szolgálnia a többi újonnan kialakult állam számára a JSZSZK felbomlását követően.

Nemrég a Neretva-folyó kettéosztotta Mostart két, egymással nehezen együttműködő részre: horvátra és muzulmánra. A bal parton horvát rendőrség és horvát valuta, a jobb oldalon rosszul felszerelt muzulmán rendőrség és német márka, amely Bosznia-Hercegovina nem hivatalos nemzeti valutája, a kunát és a dollárt ugyanis valamiért nem fogadták el. Mostarban működésbe kellett volna lépnie az állami közigazgatás, a rendőrség és a finanszírozás egységes rendszerének. Pénzügyi szempontból a régióban kedvelt német márkát választották.

A bosnyák oldal folyamatosan politikai és gazdasági előnyöket alkudozott ki magának. Vitathatatlan vezetőnek tartotta magát Alija Izetbegovic megöregedett elnök, aki a konfliktus forrásánál állt. Azokban az időkben hitt neki a lakosság. A szarajevói vezetés második embere Haris Silajdzic miniszterelnök volt. Teológus végzettségű, továbbá népszerű volt a muzulmán világban a miniszterelnök. Rajta keresztül hatalmas pénzösszegek folytak Szarajevóba a Közel-Kelet és a Perzsa-öböl gazdag országaiból. Silajdzic mindig is a szigorú politikát támogatta. Ő volt az, aki a maga idejében kitalálta a következő szlogent: ”Szüntessétek meg a Boszniára kitűzött fegyverembargót, mi pedig békét teremtünk magunktól”.

A szarajevói ”pragmatisták” és a ”keményvonalasok” képviselői zsákutcába kerültek Daytonban. Szarajevó státuszáért és a muzulmán enklávéért cserébe Izetbegovic beleegyezett abba, hogy a területének egy részét átadja a boszniai szerbeknek. Ez a bizonyos terület a boszniai Posavina. Itt azonban főleg Herzeg-Bosna új föderációjának horvátjai éltek. A szövetségi parlament azonnal tiltakozását fejezte ki. A szövetségi parlament Franjo Tudman horvát elnöknek írt különleges üzenetében azt kérték a boszniai horvátok, hogy védje meg a területi érdekeit. A befolyásosnak és hitelesnek számító Tudman, akit akkoriban mindenki győztesnek vélt a négy éves szembenállásért a volt Jugoszláviában, sokáig nem tudott választ adni. Őt akkor jobban foglalkoztatta Kelet-Szlavónia, ahol ismét vezetővé válhatott.

1995 novemberének azon napjaiban az amerikaiak mindenáron (érvekkel és fenyegetésekkel) próbálták meggyőzni a tárgyalások mindhárom felét arról, hogy mindannyian többet nyernek, mint amennyit veszítenek. Bill Clintonnak csupán egyetlen célja volt a választások előtt, méghozzá befagyasztani a háborút Bosznia-Hercegovinában és a válságot a volt Jugoszláviában. Azt, hogy mennyire sikerült ez a befagyasztás a Balkán számára, megmutatták a koszovói események. Az Egyesült Államoknak és a Fehér Háznak akkoriban új terve volt Szerbia összeomlására. A ”koszovói forgatókönyv” már több fordulatot vett, a megvalósítása érdekében pedig le kellett zárni a ”boszniai kérdést”. Legalábbis papíron.

(Folyt. köv.)

  •  
    és megosztani