7 november 2013, 15:50

A Vörös téren ünnepélyes menettel adóztak Moszkva védelmezői emléke előtt

A Vörös téren ünnepélyes menettel adóztak Moszkva védelmezői emléke előtt

A moszkvai Vörös téren immár 11. alkalommal rendeztek ünnepélyes menetet az 1941. november 7-i legendás katonai díszszemle tiszteletére. Az idén a Vörös téren az orosz hadseregnek több mint 2 ezer katonája és tisztje menetelt korabeli egyenruhában.

Moszkvában ünnepi felvonulással emlékeznek az 1941-es katonai díszszemlére - Fotógaléria

Lovasok és tüzérek, gépkocsizó lövészek és sítalpasok, gyalogosok és népfelkelők egységes menetben vonultak fel. A lelátókról csaknem 8 ezer vendég, többek között háborús veteránok figyelték a menetelőket. Szergej Szobjanyinmoszkvai főpolgármester a hála szavával fordult hozzájuk.

Ezen a napon fejet hajtunk azok emléke előtt, akik nem élhették meg a győzelem napját. Köszönetet mondunk önöknek, drága veteránjaink, büszkék vagyunk önökre és örülünk, hogy ma újból velünk vannak. Önökkel együtt ünnepelnek gyermekeink, unokáink és ükunokáink.

A díszszemle résztvevői a menetelés előtt bemutatták a közönségnek a moszkvai csata kisebb rekonstrukcióját. A menetben pedig 28 katonaiskola növendékei, szuvorovi katonai iskolák hallgatói, moszkvai katonai-hazafias klubok és ifjúsági kutatócsoportok tagjai vettek részt, összesen mintegy 3,5 ezren. A lelátókról más városokból és országokból érkezett, velük egyidős fiatalok figyelték az előadást. A Minszkből érkezett Szergej Bikov rámutatott, hogy a menet megrendezése immár jó hagyomány lett.

Örvendetes, hogy emlékezünk ezekre a történeti eseményekre, és az ifjúság lerója tiszteletét az elesettek előtt, azok előtt, akik nem tértek vissza a háborúból. A menet tiszteletadás az elesett katonáknak.

1941-ben azt a bizonyos novemberi díszszemlét akkor rendezték meg, amikor a hitleri csapatok egészen közel kerültek Moszkvához, amikor az ágyúdörgés hallatszott a főváros peremvidékén. A szovjet parancsnokság merész döntése, hogy mégis megrendezik a díszszemlét a Vörös téren, akkoriban megszilárdította azt a meggyőződést, hogy a Vörös Hadseregnek van ereje és reménye a győzelemre.

  •  
    és megosztani