25 szeptember 2013, 16:32

Az Egyesült Államok kiábrándította a szíriai ellenzéket

Az Egyesült Államok kiábrándította a szíriai ellenzéket

A szíriai ellenzék delegációja találkozott John Kerry amerikai külügyminiszterrel, ahol csalódottságát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Damaszkuszt még mindig nem érte katonai csapás.

Az ENSZ Közgyűlés keretei között lefojt találkozó során a felkelők vezetője elmondta Kerrynek, hogy most nem csak a kormányerőkkel harcolnak, hanem rengeteg szélsőséges csoporttal is.

Elmondásuk szerint a török-szíriai határnál jelenleg is aktív hadműveletek folynak az Al-Kaida szélsőségesei és Szalim Idrisz (a Szabad Szíriai Hadsereg parancsnoka) egységei között.

  •  
    és megosztani