24 szeptember 2013, 13:33

Németország továbbra is a kemény gazdaságpolitikát erőlteti az euró-övezetben

Németország továbbra is a kemény gazdaságpolitikát erőlteti az euró-övezetben

Az euró-övezetben nem érdemes változásokra várni. Az Angela Merkel féle politikai blokk úgy látszik győzött a választásokon Németországban. A válságban lévő európai országok számára pedig ez azt jelenti, hogy nem lesznek elnézőek a gazdaságukkal szemben, hiszen Berlin továbbra is követelni fogja tőlük a kiadások csökkentését.

Angela Merkel blokkja, amely a Kereszténydemokrata és a Keresztényszociális Unióból áll, majdnem a szavazatok 42%-át szerezte meg a választásokon. A győzelmet azonban korai lenne ünnepelni. Ahhoz ugyanis, hogy kormányt tudjon alakítani, Merkelnek koalícióra kell lépnie a Szociáldemokrata Párttal, a Baloldaliak Pártjával, vagy a Zöldpárttal.

Az EU országai, beleértve a legproblémásabbakat is – Görögország, Írország és Portugália – várakozó állásponton vannak. Sok gazdasági kérdést is elnapoltak a német választások lezárásáig. Jelenleg az európai vezetők gratulálnak Angela Merkelnek a győzelemhez és jóslatokba bocsátkoznak a jövőre nézve. Így, Mario Monti volt olasz miniszterelnök szerint Merkel győzelme jó jel az EU-ra nézve, egy nagykoalíció létrejöttével viszont Európát szorosabb integráció várja. Szergej Utkin orosz szakértő véleménye:

Az európai országok vezetőinek többsége, és azok, akik az EU intézményeit irányítják, valószínűleg pozitívan álltak Merkelhez és politikájához. Reménykedtek, hogy ez az irány folytatódik. Az, hogy a válságban pont a vezető párt kapott támogatást a választóktól, azt jelenti, hogy az emberek bíznak ebben a politikai erőben.

A problémás országok továbbra is reménykednek abban, hogy a gazdaságuk megmentésének feltételeit enyhítik. A szociáldemokraták, akikkel Merkel lehet, hogy koalícióra lép, lojálisabbak a válságban lévő európai országokkal szemben, ők ugyanis úgy gondolják, hogy Berlinnek többet kellene fordítania a válságban lévő országok megsegítésére. Azonban aligha tudnak nyomást gyakorolni Merkelre, így nem érdemes arra várni, hogy a problémás országoknak elengedik az adósságuk egy részét – véli Utkin:

Az EU intézményeitől és a gazdaságilag jobb helyzetben lévő országoktól továbbra is várható a segítség, azonban csak abban az esetben, ha a legnagyobb válságban lévő országokban megvalósulnak a reformok és a kemény gazdaságpolitika. Tehát ugyanaz a politika, amelyet korábban Görögország tekintetében is megfigyelhettünk.

Mire számíthat az euró-övezet és hogyan befolyásolja ez az eurót? Ebben a kérdésben vannak pesszimisták és optimisták. Az előzőek az euró teljes összeomlását és az euró övezet helyzetének romlását vetítik elő, és mindezért Merkelt hibáztatják. Az optimisták viszont úgy vélik, hogy Merkel az egyetlen olyan európai vezető, aki képes kordában tartani a helyzetet, a kemény gazdaságpolitika pedig a válságban lévő országokban hamarosan meghozza az eredményt.

  •  
    és megosztani