23 szeptember 2013, 16:30

Megkezdték a kínai J-15 vadászrepülőgép sorozatgyártását

Megkezdték a kínai J-15 vadászrepülőgép sorozatgyártását

A folyó hónapban a kínai televízió egy riportban beszámolt Hszi Csin-ping a Központi Katonai Tanács elnökének a Liaoning nevű repülőgép-hordozóra tett látogatásáról. A riportban a nézők először láthatták meg a Kínai Hadsereg szabványszíneire festett J-15 vadászrepülőgépet.

Azok a vadászrepülőgépek, amelyek korábban berepüléseket végeztek az anyahajó fedélzetéről, sárga színűek voltak, és nyilvánvalóan a Senyangi Repülőgépgyártó Korporáció tulajnonában álltak. Yin Zhuo ellentengernagy, híres kínai haditengerészeti szakértő televíziós interjúban mondta, hogy a vadászrepülőgép új harcos színe jelzi, hogy a gép már átesett berepülési vizsgálaton, és megkezdődött sorozatgyártása.

Hivatalosan a kínai flotta nem nyilatkozott erről a témáról. Feltételezhető, hogy a katonai szakértők várják, mikor hozzák létre e gépekből álló első repülőszázadot.

Nyilvánvaló, arra, hogy az újonnan kialakított repülőszázad harcképessé váljon, bizonyos időre van szükség. Az első le- és felszállásokat az anyahajón a J-15 csak 2012 novemberében hajtotta végre. Előtte a földi szimulátorról végezte a gyakorlatokat.

Nyilvánvaló, hogy most a főfeladat a J-15 személyzetének a kiképzése. Néhány év alatt a Kínai Haditengerészetnek sok új pilótára lesz szüksége, akik repülnek majd a fedélzeti repülőgépeken. Hiszen most folyik egy új repülőgép-hordozó építése, amely a Liaoning kísérleti anyahajótól eltérően, igazi harci feladatokat hajt majd végre.

Egészében véve, megállapíthatjuk, hogy sikeresen fejlődik a kínai hajófedélzeti légierő. Amikor új és rendkívül bonyolult technikát kap a hadsereg, elkerülhetetlenek nehézségek és kudarcok, de néhány éven belül ezeket leküzdik. Az évtized végére Kína már jelentős hajófedélzeti légiflottával fog rendelkezni.

Ezután napirendre kerül a repülőgépek optimális használatának a kérdése. Valószínűleg akkorra az orosz Szu-33 rendszeresítését már megszüntetik, és a kínai J-15 a legnagyobb hajófedélzeti vadászrepülőgép lesz a világon.

Oroszországban már elindították a MiG-29K/KUB új típusú fedélzeti vadászgépek gyártását, amelyek a MiG-29 alapján készülnek. Ezek kisebbek és könnyebbek, mint a J-15/Su-33. A J-15 konstrukciója lassan elavulttá válik, és nagy mérete miatt a kínai anyahajó kevesebb repülőgépet tud majd hordozni.

A jövőben Kína valószínűleg arra törekszik majd, hogy a J-31 ötödik generációs repülőgépekkel szerelje fel repülőgép-hordozóit. De egyelőre nem lehet megmondani, mikor rendszeresítik ezeket, és sikeres lesz-e ez a projekt. Ezért a kínai haditengerészeti légierő legfontosabb feladata az, hogy a J-15 új, radikálisan modernizált változatát fejlessze ki, amelyet erősebb fegyverrekkel szerelnek fel, és nagyobb repülési távolsággal rendelkezik.

  •  
    és megosztani